„Boldogulás a diploma után, avagy hogyan valósítsuk meg az álmunkat?"
Beszélgetés a Károli volt diákjával, Liktor Katalinnal
Tóth Gabriella: A Károli Gáspár Református Egyetemen végezted minden felsőoktatási tanulmányodat. Hogyan jutottál el az egyetemi padból a karrierépítésig?
Liktor Katalin: 2002-ben magyar-német szakon kezdtem, de csak két évig voltam német szakos, ezután – harmad éven – csak magyar szakon tanultam. Az utolsó évben jelentkeztem történelem szakra, ez volt az utolsó osztatlan képzés. Magyarból 2007-ben szereztem tanári végzettséget, és az év szeptemberében bekerültem az Irodalomtudományi Doktori Iskolába. Nem szereztem meg az abszolutóriumot, mert közben tanítani kezdtem a Budapesti Montessori Általános Iskola és Gimnáziumban. Itt másfél évet dolgoztam. Problémás gyerekek közé kerültem, de ez tapasztalatszerzés szempontjából hasznos volt számomra. Olyan értékes élményeket gyűjtöttem, amelyek aztán kiváló alapul szolgáltak a későbbi pályafutásomhoz. Sok segítséget kaptam az ott dolgozó kollégáimtól, akik nem csak szakértelmükkel segítették a munkámat, hanem emberileg is, máig fordulhatok hozzájuk a szakmámban felmerülő problémáimmal. 2010-től a 13 évfolyamos Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban dolgoztam egészen 2012-ig, amikor a család bővülése miatt otthagytam az állást.
Tóth Gabriella: Nemrég jelent meg első könyved, melynek címe: Rokon álmok álmodója. Ebben a könyvben Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezéseit gyűjtötted össze. Mennyire voltak segítségedre az egyetemi kapcsolataid, a tanárok? Egyáltalán, mikor kezdtél neki a kutatásnak, és hogyan tudtál vele foglalkozni a munkád mellett?
Liktor Katalin: 2004 és 2005 között a Petőfi Irodalmi Múzeumban kutattam a szakdolgozatomhoz, amit alapvetően Reményikről írtam, ekkor találtam rá erre a levelezésre. Sokáig tanulmányoztam a leveleket, a könyv létrejöttét hosszas gyűjtögetés előzte meg. Az aktuális munkahelyemen sok támogatást kaptam a kollégáimtól, valamint most, hogy otthon vagyok a gyermekemmel, szintén tudtam erre időt szakítani, így fejeződhettek be a munkálatok, és jelenhetett meg a könyv ez év tavaszán. Az egyetemen a doktori iskolában Takaró Mihály és Berta Zoltán tanár urak – utóbbi a doktori képzés alatt és után is – vettek először a szárnyaik alá, de a többi tanárom, többek között Hansági Ágnes, Hermann Zoltán és Horváth Csaba is rengeteget segítettek és állandóan éreztem a támogatásukat. Emellett a kiadómtól is sok segítséget kaptam.
Tóth Gabriella: Mit tudsz tanácsolni a most végző fiataloknak: hogyan induljanak tovább a diploma megszerzése után?
Liktor Katalin: Attól függ, milyen céllal vannak itt az egyetemen. Az én célom a tanítás volt, ezért igyekeztem az egyetemen olyan tudást megszerezni, amelyet bátran tovább adhatok majd a későbbiek folyamán. Természetesen minden kezdő tanár álma, hogy valamilyen egyedi és magasabb szintű tanítási technikával tűnjön ki, de ez idő kérdése. Meg kell találni az embernek a saját helyét, stílusát és a teherbírási képességünket is ki kell tapasztalni. Ha valaki inkább a doktori iskolát célozza meg, javaslom, hogy intenzíven vegyen részt a tanszékek tudományos munkálataiban, segítsen az egyetemi élet ilyenfajta fejlődésében. Érdemes TDK-zni, versenyekre és előadásokra járni: egyszóval, folyamatosan tűzközelben lenni. Nem kell arra törekedni, hogy mindig a legjobb legyél. Elég, ha tudják, ki vagy, és számíthatnak rád. Ha megtalálod a helyed ebben a környezetben, elkezdheted felépíteni a saját tudományos munkásságodat, amiben a megszerzett kapcsolatokon keresztül biztosan rengeteg támogatást fogsz kapni. A lényeg, hogy tűzd ki a célt magad elé, és igyekezz a lehető legtöbben kihozni magadból.
(Az interjút Tóth Gabriella harmadéves magyar szakos hallgató készítette.)