Regisztrálj online weboldalunkon, hogy igénybe vehesd kedvezményeinket, és értesülj legfrissebb híreinkről!
Egykori vagy az idén végzett hallgatóink a weboldalunkon történő regisztrációval kedvezményekben részesülnek
Ezúton is szeretnénk gratulálni frissen végzett hallgatóinknak!
Szeretettel ajánljuk figyelmükbe az összegyetemi Károli Alumni Programot, aminek célja, hogy elősegítse intézményünk öregdiákjaival a kapcsolattartást az egyetemi tanulmányaik után is és segítse a további szakmai kapcsolatok kiépülését.
Érdemes regisztrálni korábban vagy idén végzett hallgatóinknak is, hiszen minden regisztrált alumni tagnak kedvezményeket biztosítunk képzéseinkből, továbbá partnereinknél is kedvezmények vehetők igénybe.
„A műfordítás tulajdonképpen alkotóművészet. Igaz, hogy egy már meglévő műből dolgozunk, mégis egy teljesen új alkotást hozunk létre úgy, hogy miközben megtartjuk a szerző stílusát, a célnyelvi olvasó öröme, elégedettsége lebeg a szemünk előtt.” – vallja Ikematsu-Papp Gabriella műfordító, egykori japán szakos hallgató, aki immár tizennégy éve él a szigetországban. A levélváltásunk során készült interjúban életének izgalmas alakulásáról és a kinti életéről, a japán kultúráról is mesélt, válaszaiba belefeledkezve pedig egy izgalmas világ elevenedik meg szemünk előtt, melyről szívesen olvasnánk még többet.
tovább olvasom