„Próbáld meg, legfeljebb sikerül”
Juhász Tünde 2015-ben végzett a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzésén. Foglalkozását tekintve színész, tréner, értékesítő, mentálhigiénés segítő szakember, közgazdász, édesanya. Tetszőleges sorrendben egymás után és egymással keverve.
Interjúm során Tündével az improvizációról, a színházról, a hivatásról, a döntésekről, a nagy váltásokról és mindezek nehézségeiről és szépségeiről beszélgettem.
Halász Dóra Vera: A Facebook profilodra kattintva három dolog tűnik fel azonnal. A névjegyben a közgazdasági és külkereskedelmi tanulmányok, valamint a Dramatrix Tréning Központ, mint munkahely. Az idővonaladon pedig a Grund Színház – minden mennyiségben. Első ránézésre nem szorosan összefüggő dolgok. Mi a kapocs?
Juhász Tünde: Ezek közül mindegyik fontos része az életemnek, kiegészítik egymást. A színház egy szerelem, amiért keményen megküzdöttem. Nem így indult az életem. A családban nem volt senki, aki bármilyen előadóművészetet művelt volna. Indulásként Eger, kisváros, közgazdasági középiskola, majd Külker a nagy és ismeretlen Budapesten. Mindig volt bennem egy csodálat és izgatottság a színházzal kapcsolatban, de szó sincs róla, hogy tizenévesen már tudtam volna, hogy színész akarok lenni. Huszonkilenc éves voltam, amikor egy hirdetésben felfedeztem, hogy egy amatőr társulat tagot keres. Elsőként egy ukrán bártáncosnőt alakítottam, akinek az asztalon kellett táncolnia. Ott, akkor, már az előkészületek izgalmában azt éreztem, hogy nekem a színházzal kell foglalkoznom.
Akkor már nyolc éve dolgoztam banki alkalmazottként. Ugyan a korhatáron bőven túl voltam, jelentkeztem Gór Nagy Mária színitanodájába, ahova felvételt is nyertem. Mivel a színészetet nem lehetett levelezőn vagy estin tanulni, a bankban már másnap felmondtam.
Később a Dramatrix-hoz pedig egy újsághirdetés útján kerültem, amikor olvastam, hogy egy tréningcég gazdasági végzettséggel és színészi gyakorlattal rendelkező munkatársat keres. Bekerültem a csapatba, aminek azóta is tagja vagyok.
Halász Dóra Vera: Azt kezdted tanulni és aktívan művelni, ami igazán lelkesedéssel tölt el, amivel valóban foglalkozni szeretnél. Ha most egyetemi hallgatóként, frissen végzett álláskereső diplomásként, vagy éppen naponta a munkahelyére bejáró unott dolgozóként olvasom a szavaid és arra gondolok, hogy én is régóta fontolgatom a váltást, csak nem merek lépni, vajon mi kellhet hozzá, hogy megtegyem? Egyáltalán, honnan tudhatom, hogy nem csak az éppen aktuális nehézségek által felnagyított pillanatnyi szeszély kerített hatalmába?
Juhász Tünde: Nekem, bár a lehetőség későn jött, azért is szerencsém volt, mert az addigi munkámból félre tudtam tenni valamennyi pénzt, de a Tanoda alatt dolgoztam is. Családot még nem alapítottam, magam voltam, nem kellett gondoskodnom senkiről. Ebben a helyzetben nem volt kérdés. De találkoztam már olyannal is, aki középkorú emberként arról álmodott, egy füstös kis kocsmában gitározzon heti kétszer, és úgy tudom, nyugdíjba vonulása után sikerült is neki.
Lehet az is, hogy nem lépünk ekkorát. Szabadidős tevékenységként foglalkozunk a mindennapjainkat megfűszerezve, rendszeresen azzal, ami érdekel. Bármivel. Ha azt vesszük észre magunkon, hogy annyira kipróbálnám. És még másnap is. És másnap is. Andrew Hefler, a társulat vezetője szokta mondani, hogy - “próbáld meg, legfeljebb sikerül”. Én úgy gondolom, hogy az első lépés a legfontosabb. Lehet az bármilyen kicsi kis lépés.
Halász Dóra Vera: Kicsit túl egyszerűnek tűnik. Valóban ilyen gördülékenyen megy?
Juhász Tünde: Én most már úgy gondolom, hogy nagyjából körbe vagyok párnázódva. Természetesen bennem is voltak kétségek. Nehéz volt megfogalmaznom, hogy én miben vagyok jó ezzel a sokféle tapasztalattal, de most már nagyjából össze tudom rakni. Nekem is voltak olyan gondolataim, hogy például van valaki, aki színműt végzett, és tízen éve játszik, hozzá képest, kevés a tapasztalatom. Vagy egy olyan valakihez képest, aki pszichológia szakot végzett, kevés a tudásom. De aztán arra gondoltam, hogy én imprózok is, és ezt is csinálom, és azt is csináltam, és akkor ennek van egy olyan halmaza, ami kifejezetten rám jellemző, amit én biztos, hogy jól tudok, amit egy kicsit biztosan másképp csinálok, mint bárki más.
Halász Dóra Vera: Mentálhigiénés tanulmányok. Kerested, vagy megtalált?
Juhász Tünde: Az erkélyen teregetve beszélgettem a szomszéd erkélyen teregető szimpatikus lánnyal. Ő mondta, hogy a mentálra jelentkezik, két nap múlva van a határidő. Úgy éreztem, hogy nekem is hiányzik még valami. Utánanéztem, beleillett a képbe, az én saját kis kirakósomba, és jelentkeztem. Ez is egy ajándék volt az életemben, hogy meg tudtam tenni. Rengeteget adott, sokat formált az életemen, a hozzáállásomon.
Halász Dóra Vera: A két és fél éves egyetemi képzés folyamán két kislányod született.
Juhász Tünde: Sok segítséget kaptam a családomtól, a férjem nagyon támogatott, a nagyszülők rengeteget segítettek. Akkor persze nem tudtam, hogy ennyire fárasztó, ennyire nehéz lesz. Diplomamunka, két kisbaba, még albérletben, valóban nem volt egyszerű.
A projektmunkám során óvodapedagógusoknak tartottam impró tréninget. Nevettünk, játszottunk, hihetetlen élmény volt nekem is. Az impróban az is nagyon jó, hogy egy kis nyitottsággal, egy kis merészséggel gyorsan juthatsz sikerélményhez.
Halász Dóra Vera: Ha - emlékezve mostani önmagadra - hirtelen visszarepülhetnél az időben, újra tinédzser volnál és dönthetnél, hogy hogyan tanulsz tovább, milyen irányba mész, vajon másként csinálnád? Rögtön színésznek, trénernek tanulnál, kihasználva minden időt, vagy úgy gondolod, hogy szükség volt mindezekre, ezt így kellett csinálni, ahhoz, hogy az a színész, az a tréner és segítő tudjál lenni, aki vagy?
Juhász Tünde: Az akkori énem egyáltalán nem volt ilyen. Egyáltalán nem tudtam, hogy ezt hogy kéne csinálni. Nem voltam rosszul a munkahelyemen, nem szenvedtem, csak egyszerűen azt éreztem, hogy jött egy szerelem és nem tudok nem afelé menni. Ugyanakkor, ha nincs az a fajta munka, ami nem okozott különösebb örömet, biztos, hogy nem váltottam volna. Ha tizennyolc éves koromban a színjátszás felé kanyarodok, egyáltalán nem biztos, hogy felvettek volna. Sőt, szerintem biztos nem vettek volna fel. Ha elkezdek valamilyen társulatba járni, újra próbálkozom, és nem sikerül, lehet, hogy otthagyom. Így érett fejjel váltottam egy művészi irányba. Egyáltalán nem biztos, hogy ha hamarabb kezdem, akkor is felfelé ívelő pálya lett volna belőle. Sikerek, kudarcok, ki tudja, hogyan formálnak akkor. Évekkel ezelőtt azt mondtam volna, hogy nagyon sajnálom az elvesztegetett időt. Mostani fejjel visszagondolva viszont azt látom, hogy akkor nem voltam olyan személyiség, nem voltam olyan érettségű, hogy ezeket a lépéseket tudtam volna tenni.
Halász Dóra Vera: Például a Grund Színház társulati tagjaként, imprószínészként játszani.
Juhász Tünde: Az impró szinte mindenre használható. Például fejleszti a spontaneitást. Valaki feltesz neked egy kérdést egy tárgyaláson, egy hivatalban, vagy akár váratlan helyzetben, akkor ér azt mondani, hogy: meglepett ez a kérdés, nem számítottam rá, hadd kérjek egy pillanatot, hogy átgondoljam. Az impróban egy csomó ilyen van, hogy beszélünk az érzéseinkről. Nem az van, hogy pánik és te jó ég, mit csináljak, mit mondjak. Rengeteg mindenre engedélyt ad, amit a hétköznapokban is használhatunk, akár olyan helyzetben is, aminek tétje van. A jó szokásokra, jó természetre, partnerre figyelésre összpontosít. Próbálok rákapcsolódni a másikra, elfogadom, hogy amit mond, az neki fontos. Mindezek nagyon hasonlítanak a mentál képzésen megismert rogersi alapelvekhez is.
Halász Dóra Vera: Itt újra összeér a két szál
Juhász Tünde: Valóban sok minden van az impróban, amit a mentál képzésen is tanultunk. Egymásra épülve, energiával, elfogadva csinálni valamit, ami belülről jön. Az önismeret és a színház is szorosan összefügg, még ha a próbákon erről nem is beszélünk.
Szerintem az impróval a flow élmény is biztosított. Egy ismeretlenből viszonylag gyorsan tud sikerélményt és ezzel együtt önbizalmat kovácsolni a színjátszásnak ez a formája. Nagyon sokféle emberrel lehet találkozni, önmagában is nagyon jó közösségi tér. Egy kutatás szerint az öt legfőbb félelem egyike a nyilvános szereplés. Már ezért önmagában is egy saját korlát megugrása a színpadi játék.
Míg hagyományos színházban egy leírt szerepet játszol, természetesen a saját személyiségedet is beleadva, az impróban az, ahogyan te reagálsz, teljesen belülről jön. Én is van, hogy lazábban, van, hogy nehezebben veszem ezt.
Halász Dóra Vera: Szerintem nem csak az én érdeklődésemet keltetted fel. Szívesen tartanál a hallgatóknak egy bemutató műhelymunkát a károlis tréning hét keretein belül?
Juhász Tünde: Igen, természetesen, nagyon szívesen. Az egy ízelítő lehet, egy megmártózás, amiben bárki megérezheti, hogy ez micsoda élmény.
Halász Dóra Vera: Izgalommal várom.
