„A HR kicsit olyan, mint a házimunka...”
Wágner Zsófia humán erőforrás koordinátorként dolgozik egy budapesti székhelyű nemzetközi vállalatnál. Zsófival a tanulmányairól, a karrierje alakulásáról, a HR szakma sajátságairól, illetve az önállóság, a döntéshozás és a tudatos választások nehézségeiről és fontosságáról beszélgettünk.
Halász Dóra Vera: A Károlin először angol szakra jártál, majd ezt követően végezted el a két éves emberi erőforrások felsőoktatási szakképzést. Milyenek voltak a károlis évek, és miként alakult a karriered?
Wágner Zsófia: 2013-ban diplomáztam a Károli Gáspár Református Egyetem anglisztika szakán fordítói és szaknyelvi specializációval. Nagyon szerettem a Károlira járni mind a három év alatt. Olyan ide visszajönni, mintha hazajönnék. Nagyon jó oktatóink voltak, és számomra az oktatás színvonalán túl a családias légkör is nagyon fontos volt. Az oktatók általában személyesen ismerik, a nevükön szólítják a hallgatókat. Állandó teremhiány, zsúfolódások a folyosón, ennek is van egy különleges hangulata.
Az államvizsga után aztán valami ürességérzés lett úrrá rajtam. Diplomával a kezemben talán sokakhoz hasonlóan én is csak álltam, és nem tudtam, hogy hogyan tovább. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik már az érettségi évében tudták, hogy: igen, leérettségiztem, ide és ide jelentkezem, orvos leszek, ügyvéd leszek stb., és hajlamos voltam azt hinni, hogy én vagyok az egyetlen, aki totál elveszett. Ez nagyon ijesztő és kétségbe ejtő érzés volt. Persze egyszerre kihívás is, amit akkor hirtelen nehéz volt így felfogni. Gondolkodni kezdtem, hogyan, merre tovább.
Az angol nyelv mindig is közel állt hozzám. Édesanyám angol tanár, már gyerekkorom óta végigkísért az angol nyelv, gimnáziumban is nagyon szerettem, így az anglisztika kézenfekvő választás volt. A BA képzés elvégzését követően azonban a reális énem azt mondatta velem, hogy innentől valami más, gyakorlatiasabb dolgot kellene tanulni.
A Károli honlapján pillantottam meg, hogy akkor szeptemberben indítják az első HR-es képzést az Állam- és Jogtudományi Karon. Elkezdett foglalkoztatni, hogy mi is ez a HR. Utánanéztem, és nagyon megtetszett. Ezen kívül jó pár lehetőséget, irányt végiggondoltam, de a nyelvi mesterképzés lehetőségeit túl szűknek találtam. Úgy éreztem, hogy az már nem az én utam. Szóval az elsők között voltam, akik a humán erőforrás felsőoktatási szakképzést elkezdték. A belvárosból Újpestre kellett kijárni, de a napi sok óra utazással együtt is megérte. Ezt a két évet is nagyon szerettem. Nagyon gyakorlatias képzés szuper oktatókkal, majd fél év szabadon választható szakmai gyakorlattal a képzés keretein belül. Jó szívvel ajánlom azoknak, akik ilyen cipőben járnak, érettségi után vagy mesterképzés előtt állnak, és valami gyakorlatiasabb képzést keresnek.
Halász Dóra Vera: A tanulmányaid végzése közben miből tartottad fenn magad?
Wágner Zsófia: Igyekeztem elsősorban a tanulmányaimra koncentrálni, ugyanakkor emellett eltartani magamat. Miskolc környékéről származom, az egyetemi évek kezdetén kerültem fel Budapestre. Mivel a szüleim anyagilag nagyon kevéssé tudtak támogatni, valóban a saját lábamon kellett megállnom. Tizenkilenc – húsz éves fejjel belecsöppenni a nagyvárosi létbe, teljesen új környezetbe, új emberek közé, egyszerre tanulni és önfenntartóvá válni nem volt egyszerű. Voltak mélypontok. Ugyanakkor életem egyik legjobb döntése volt, hogy önállósodtam. Ez rengeteget adott, és büszke is vagyok rá. Én azt gondolom, hogy jobb minél hamarabb ebbe belevágni.
Halász Dóra Vera: Mondtad, hogy már a képzés alatt elkezdted a szakmai gyakorlatot is.
Wágner Zsófia: A képzés során elég hamar elkezdtem keresni, interjúzni, és 2014. augusztusában kaptam a jó hírt, hogy felvettek az evosoft Hungary szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalathoz gyakornoki pozícióba. Ekkortól négy órában gyakornokoskodtam. Fél évet csináltam végig napi kétszer 50 perces ide-oda rohanással. Fárasztó volt, de nagyon megérte. Eredetileg olyan gyakornokot kerestek, aki a toborzásban segíti az ottani HR csapatot. Telefonos előszűréseket végeztem, és egyéb módokon segítettem a toborzással foglalkozó kolléganőket. Aztán szépen lassan ez oda nőtte ki magát, hogy nem csak őket, hanem az egész HR osztályt támogattam különböző tevékenységekkel. Mivel egy HR osztály elég sok adminisztrációt végez, és az emberek általában ezeket a papírmunkákat szeretik a legkevésbé, örülnek, ha az ilyesmit minél előbb valaki másra bízhatják. Azt tapasztaltam, hogy sokszor még a gyakornokok is húzták a szájukat ilyenkor. Én igyekeztem ebben is megtalálni a hasznosat. A sok dokumentum rendszerezése során legalább megláttam, hogy hogyan néz ki egy munkaköri leírás, egy béremelésről szóló értesítő, mit tartalmaz egy személyi anyag, milyen szabályzatok vannak, egyáltalán hogyan épül fel egy HR osztály, milyen folyamatok zajlanak. Nagyon jó volt, hogy miközben ezekről tanultam az iskolában, rálátást kaptam arra is, hogyan működik a valóságban.
Nagyon tudom ajánlani bármilyen szakmát tanuló hallgatónak, hogy a tanulmányok mellett, vágjon bele a szakmai gyakorlatba. Akármennyire fárasztó is, és az ember úgy érzi, hogy nem elég a 24 óra a napban, nincs idő szórakozni, barátokkal találkozni, hosszú távon nagyon megéri ez a fél–egy év.
És valóban igaz manapság, hogy már a pályakezdőket megcélzó álláshirdetésekben is fél év, egy év munkatapasztalatot várnak. Ez egy kicsit ellentmondásos dolog, de itt pontosan a tanulmányok alatt végzett szakmaközeli gyakornoki munkára gondolnak. Sokkal nagyobb a piaci értéke annak a pályakezdőnek, aki már egy munkahelyen tapasztalatot szerzett, és esetleg valamilyen ajánlást tud felmutatni.
Nekem szerencsém volt, és szeretem úgy gondolni, hogy keményen meg is dolgoztam érte, hogy miután majdnem kilenc hónapig voltam gyakornoki pozícióban az evosoftnál, 2015. júniusában jött egy lehetőség, egy lépcsővel feljebb léphettem, és főállású munkavállóként folytathattam tovább a munkát a vállalatnál személyügyi munkatárs pozícióban. Innentől főként a munkaügyes kolléganőkkel dolgoztam együtt, bérszámfejtés előkészítésében, munkaügyi teendőkkel kapcsolatosan segítettem őket, illetve kialakultak a saját területeim is.
Persze eleinte én is úgy voltam vele, hogy ha HR, akkor toborzás. Ez talán tényleg a legizgalmasabb terület. A gyakornokok rendszerint azt mondják (és természetesen én is közéjük tartoztam), hogy azért szeretnének HR-esek lenni, mert szeretnek emberekkel foglalkozni. Nekem is talán a legfőbb motivációm a szakmámban a segítés, és ez nagyon szépen hangzik, de az igazság az, hogy ez csak az alap.
Jó ha tisztában vagyunk vele, hogy ennek megvan a másik oldala is. Egyszer csak ott vagy, hogy jön egy kolléga, veri az asztalt, hogy valami miért éppen úgy történt, vagy jönnek a munkavállalók különböző, teljesen földtől elrugaszkodott kívánalmakkal. Mindezeket valahogyan kezelni kell. Ezt nem tanítják meg a suliban, sőt sehol. Egyszer olvastam és nagyon megragadt bennem, hogy a HR kicsit olyan, mint a házimunka: Ha el van végezve, akkor senkinek nem tűnik fel, de amint akadozik, egy feladat elvégzése elmarad, akkor egyből észreveszik az emberek, hogy valami nem működik rendesen.
A kezdetekkor, még gyakornok koromban történt az az eset, hogy bejött egy kolléga, kérdezett valamit, én szépen udvariasan elmondtam, hogy pillanatnyilag nem tudom a kérdésére a választ, de utánakérdezek és majd visszajelzek. Erre a kolléga rám nézett, és azt kérdezte: – Hát te nem tudsz semmit?
Akkor megsemmisülve ültem ott. Nem tudtam mit reagáljak. Most már persze egészen másként kezelek egy ilyen helyzetet.
Halász Dóra Vera: Van erre valami stratégia, hogy hogyan küzdjön meg a HR-es az ilyen jellegű nehézségekkel? A képzés során foglalkoztatok ilyesmivel?
Wágner Zsófia:: Talán összesen egy pszichológiai témájú kurzus volt, de az sem erre volt kiélezve. Én magam a károlis tréninghéten mindig a pszichológiai témájú előadásokra igyekeztem eljutni, hogy kicsit ezen a területen is fejlődjek. Legtöbbet - azt hiszem - a tapasztalat segít. Én meglehetősen empatikus embernek tartom magam, de fel kellett ismernem, hogy ez nem mindig elég, sőt néha kifejezetten nehézséget jelent, hiszen az üzleti érdek gyakran megkívánja, hogy olyan döntéseket hozzunk, ami a munkavállaló számára nem feltétlenül kedvező. Meg kell hallgatni a dolgozókat, de képtelenség minden igényt kielégíteni.
Halász Dóra Vera: A HR-esnek jelentős hatalma van egy cégen belül. Különösen igaz ez, ha toborzás és a munkaviszony-megszüntetés területén is szerepet vállal. Milyen érzés ez?
Wágner Zsófia: Elsőre nekem ijesztő. Az, hogy adott esetben emberek sorsáról döntünk nagyon komoly felelősség. Mint említettem, általában empátiával fordulok az emberek, a munkavállalók felé. Egy interjún is próbálom mindig a lehető legjobbat belelátni egy adott jelöltbe, de muszáj objektívnek maradni, valamennyire elvonatkoztatni a szimpátiától, és esetenként a munkavállaló érdekével ellentétes döntést hozni. Ezeket a döntéseket nem könnyű meghozni, nekem kifejezetten nagy kihívást okoz.
Halász Dóra Vera: Az evosoft Hungarynál töltött évek után egy rövidebb időre a MOL csoporthoz kerültél.
Wágner Zsófia: Igen. Átszervezések történtek a cégnél, ami kevésbé kedvező helyzetet hozott, így, ha nehezen is, de meghoztam a döntést, hogy váltok. Nem volt egyszerű, mert szerettem a csapatot, és kötődtem az első munkahelyemhez. Nekem általában véve nehéz a változás, a változtatás, szeretem a kiszámítható, állandó dolgokat. Nagyon sokat köszönhetek a kollégámnak, akivel végül együtt távoztunk az evosofttól.
A MOL csoporthoz HR partner támogató munkatársként vettek fel, azonban nem egészen olyan volt a munkakör, mint amire számítottam, így még próbaidő alatt elbúcsúztam a cégtől. 2016. október végén döntöttem úgy, hogy másutt szeretném folytatni a karrieremet.
Amit tanulságként levontam, és tanácsként is megfogalmaznék, hogy az állásinterjú során bátran rá kell kérdezni arra, ami az embernek nem egyértelmű. Fontos tisztában lenni azzal, hogy mit szeretnénk csinálni, és legalább ilyen fontos, hogy mi az, amit biztosan nem szeretnénk csinálni. Mi az, ami elsődleges fontosságú, amiből semmiképpen nem szeretnénk engedni, mi az, ami motivál, és mi az, ami letör. Egy állásinterjúra érdemes úgy érkezni, hogy ezekkel a dolgokkal tisztában vagyunk, van egy képünk önmagunkról. És nem szabad attól félni, hogy a túlzott kíváncsiság miatt nem vesznek fel egy pozícióra.
Halász Dóra Vera: Tehát, ha jól értem, amikor a MOL-hoz mentél, nagyjából tudtad, hogy mit szeretnél, de még hiányzott az a tudatosság, ami ahhoz kell, hogy mindenről, ami számodra fontos a jövőbeni pozícióddal kapcsolatosan, megfelelően informálódj.
Wágner Zsófia: Igen. Még jobban végig kellett volna gondolnom, hogy mi az, ami nekem fontos. Ha az ember nagyon szeretne már eljönni valahonnan, talán nehezebben is összpontosít arra, hogy az új helyről, ahova jelentkezik, pontosan tájékozódjon, utánanézzen, hogy ott mi várja. Hajlamosak lehetünk, ahogyan én is tettem, többet belelátni valamibe, mint amiről az szól. A MOL-nál betöltött pozíció számomra nem egészen arról szólt, amit szerettem volna csinálni.
Így utólag ezt a tapasztalatot sem bánom persze, levontam a kellő következtetéseket. Leültem, átgondoltam, hogy mit akarok és mit nem. Természetesen minden munkahelyen van olyan, amit nem szeretünk, ami idegesít, amit csak azért csinálunk, mert muszáj. Most már úgy gondolom, tökéletes munkahely nem létezik. Szóval ismét ijesztő helyzetben találtam magam. Éppenhogy otthagytam egy munkahelyet, váltottam, és amit találtam, az sem az igazi. Nagy belső harc volt, az önbizalmam is megcsappant egy időre. Aztán sikerült magamra találnom, és mostanra nagyon örülök, hogy meghoztam a döntést az újabb váltásra.
Halász Dóra Vera: A cég tevékenysége is számít neked, amikor munkahelyet keresel, vagy csak a konkrét munkakör?
Wágner Zsófia: Abszolút számít. Erre is a MOL-nál kellett rájönnöm, hogy én nem feltétlenül tudok azonosulni a cég tevékenységével, nem tudom úgy képviselni a vállalatot, ahogyan azt a saját értékrendem szerint jónak tartanám. Addig bele sem gondoltam, hogy ez milyen fontos. Úgy látszik, hozzám nem áll közel az olajipar, amit csak ott, akkor ismertem fel.
Halász Dóra Vera: Most egy középvállalatnál dolgozol. Mit jelent ezen a helyen napi szinten HR-esnek lenni? Sok-sok adminisztráció, annyi bizonyos. Mi az ami megfűszerezi ezt, ami izgalmassá tudja tenni a mindennapokat?
Wágner Zsófia: A mostani cégnél úgy érzem megtaláltam, amire eredetileg is vágytam. Az Affidea orvosi képalkotó diagnosztikai és onkológiai szolgáltatásokkal, klinikai laboratóriumok fenntartásával foglalkozik Európa-szerte. Budapesten van a vállalat központja, engem HR koordinátori pozícióban alkalmaznak. Én foglalkozom a beléptetéssel, azaz onnantól, hogy egy munkavállaló elfogadta az ajánlatot, én kísérem a cégben való beilleszkedés folyamatát mind adminisztratív, mind emberi oldalról. Emellett a kiválasztási folyamatba is bekapcsolódtam már, ami szintén változatosságot biztosít a munkában. Utóbbi is nagyon izgalmas terület, ez a fűszer a mindennapokban. Ezeken túl én felelek a munkavállalók munkaügyekkel kapcsolatos napi dolgaiért is, és ez az első olyan munkahelyem, ahol az angol tudásomat is napi szinten tudom alkalmazni, aminek szintén nagyon örülök. Családias a légkör, ami úgy látszik nekem egy fontos szempont, amint az elején említettem, ezt már a Károlin is szerettem.
Halász Dóra Vera: Mit gondolsz, mik azok a dolgok, amik segítettek abban, hogy odáig eljussál, ahol most vagy, és van-e valami konkrét célkitűzésed rövid vagy hosszabb távon szakmailag és emberileg?
Wágner Zsófia: Szakmai célom, hogy ebben a generalista létben elmélyüljek, hogy a vezetők és a többi kolléga bizalommal tudjanak hozzám fordulni HR-es kérdésekkel. Szeretném a munkajogi tudásomat is tovább mélyíteni, és érdekel a bérszámfejtés is, szeretnék még nagyobb rálátással bírni ezekre a folyamatokra is.
Emberileg azt szeretném elérni, ami az előző munkahelyemen is sikerült, hogy a kollégák szemében egy olyan munkatárs legyek, akihez szívesen jönnek, tudják, hogy tudok segíteni, és szívesen is segítek. Az evosoftnál a gyakornok létből, akinek az arcába mondják annak idején, hogy te nem tudsz semmit, eljutottam oda, hogy a kollégák bátran kerestek meg, tudták, hogy hozzám lehet fordulni, hogy mosolygok, segítek amiben tudok, meghallgatom a problémáikat.
Továbbra ez a célom, ezt szeretném tartani, és úgy is érzem, hogy én ilyen vagyok és ilyen is szeretnék lenni.
Én alapvetően hiszek abban, hogy az ember az életben mindig azokat az apró jeleket veszi észre, amikre éppen szüksége van. Ezeknek adunk értelmet, jelentéssel ruházzuk fel őket ,és így segítenek az utunkon. Ha 2013-ban épp meg nem pillantom a honlapon és a plakáton a HR-es képzés kiírását, lehet, hogy nem is kezdek ezzel foglalkozni, talán nem is ebbe az irányba megyek tovább. Talán most angoltanár lennék.
Igaz, azért azt már akkor is úgy gondoltam, hogy pedagógusnak csak az menjen, aki arra született, és szívvel-lélekkel azt tudja csinálni. Én csak bizonytalanságomból kifolyólag mentem volna tanárnak, és úgy gondolom, ezt nem szabad.
Természetesen önismeretre is szükség van, hogy rátaláljunk a hivatásunkra, ráadásul én úgy tartom, hogy folyamatosan változunk, lehet, hogy ami fiatalabb korunkban érdekelt, most már kevésbé tűnik izgalmasnak.
Nem egyszerű rátalálni arra, amit csinálni szeretnénk, és sosem késő váltani, de meg kell keresni azt, amibe teljes lényünkkel bele tudjuk vetni magunkat. Hiszen a munkahelyünkön töltjük napjaink minimum egyharmadát és nagyon nem mindegy, hogy ebben az időben mit csinálunk.
Halász Dóra Vera: És persze a te pozitív hozzáállásod, a nehézségekben is kihívást és tapasztalatot látó személyiséged sem elhanyagolható azt hiszem :-)
Készült: 2016. december 15-én
