„A Károlin sosem szorongtam, hogy hű-ha, most be kell
mennem az egyetemre...”
Kárpáti Lili Melánia idén januárban államvizsgázott színháztudomány szakon. Lilivel arról beszélgettünk, hogy az iskolai színházlátogatásoktól elindulva hogyan is lesz valakiből színháztudós, hogy vajon mennyit számít a szülői és iskolai háttér abban, hogy milyen irányba indulunk, illetve milyen nehézségekkel szembesülhet egy pályakezdő, mik segíthetnék őt és másokat is, akár egyetemi keretek között is, hogy diplomával a kezükben elinduljanak a saját útjukon.
Halász Dóra Vera: Mesélj egy kicsit magadról. Honnan indultál, hogyan kerültél ide?
Kárpáti Lili: Szekszárdról származom. Édesanyám magyartanár, innen is jöhetett a humán irányú érdeklődés. Gimnáziumban is humán tagozatra jártam Szekszárdon. Még általános iskolában elkerültem egy drámatáborba, valószínűleg az is hatással volt rá, hogy később ilyen irányba induljak. Aztán Pécsre jelentkeztem magyar szakra, ahol első év végén a színháztörténet szakirányt választottam. Ez volt a döntési pont. A BA képzés végén három év után jelentkeztem a Károli Gáspár Református Egyetemre színháztudomány mesterszakra.
Halász Dóra Vera: A színháztudomány már egyértelműen jött a színháztörténet után? Elsősorban érdeklődésből vagy inkább gyakorlati megfontolásból döntöttél így? És mit is takar pontosan ez a képzés?
Kárpáti Lili: Igen, ez az átjárás egyértelmű volt. Elsősorban az érdeklődés hajtott errefelé, de az is igaz, hogy a színháztudomány elméletben és gyakorlatban komplexebb képzést biztosít, mint a színháztörténet szakirány. Persze volt bennem bizonytalanság, hogy maradjak-e Pécsett, vagy nekiinduljak-e a nagyvárosnak, de a Pécsi Tudományegyetemen nincs ilyen szak, ezért döntöttem végül a Károli mellett. Ezen a szakon a színházi alkotást, a produkció és befogadás viszonyát vizsgáljuk. Különböző kurzusokon az előadások, drámaszövegek felépítését elemeztük a színjátszás történeti hátterének ismeretében. Ezen kívül tanultunk színházüzemeltetést és jogot, szcenográfiát, színház- és drámatörténetet.
Az egyetemi tanulmányok alatt szakmai gyakorlat elvégzésére is lehetőség volt. Egy évig voltam az Artus Kortárs Művészeti Studió gyakornoka, ahol a próbafolyamatok nyomon követése mellett bepillantást nyerhettem egy független, egyedülálló alkotói metódus szerint dolgozó társulat felépítésébe és működésébe. Elkészítettem továbbá egy archívumot, ami a társulat 30 éves működése alatt megjelent cikkeket, tanulmányokat, kritikákat rendszerezi. A gyakorlat nagyon hasznos volt számomra, rengeteg új dolgot tanultam és láttam.
Halász Dóra Vera: Gyerekkorod óta érdekelt a színészet. Sosem akartál volna színész lenni? Nem érzed lemondásnak, hogy elméletben tanulsz a színházról?
Kárpáti Lili: Érdekes módon nem. Ez engem is meglep néha. A tánccal máshogy vagyok, ha táncelőadást nézek, szeretnék részt venni benne. Kiskoromban is sok ideig táncoltam, de színészeset játszani is szerettem. Sőt, volt olyan ismerősöm, akinek meggyőződése volt, hogy színész leszek. Sokat vittek minket iskolával is színházba. Aztán másképp alakult.
Halász Dóra Vera: Szerinted sokat számít az, hogy ha a gyereket saját szándékán kívül is ilyen ingerek érik, mint hogy az osztállyal színházba megy, vagy a szülei koncertekre, színi előadásokra viszik? Előnnyel indul az, akinek ilyesmiben van része?
Kárpáti Lili: Szerintem nagyon sokat számít. Persze lehet, hogy a hatása inkább később mutatkozik meg. Még ha távolabb is kerül egy gyerek utána ettől a világtól, aztán újra felrémlik tinédzserként vagy fiatal felnőttként benne, hogy már valahol jelen volt az életében. Talán könnyebben elmegy egy színházi vagy táncelőadásra, ha ismerős neki a műfaj. Én mindenképpen előnynek érzem, hogy hozzá voltam szokva ezekhez az élményekhez. Persze azzal, hogy a fővárosba költöztem, kinyílt a világ, olyan dolgokat láttam és ismertem meg, olyan helyekre jutottam el, amikről előtte sosem tudtam vagy hallottam.
Halász Dóra Vera: Mi a helyzet a tánccal, a zenével?
Kárpáti Lili: A táncot 10-11 évesen abbahagytam. Nem fért bele a zenetanulás és a balett együtt, így az utóbbiról lemondtam. Viszont a fuvolatanulást egészen 12 évig folytattam. Négy évig fúvószenekari tag is voltam, ahol már zenetörténetet is tanultam. Ez most már hiányzik. Jó volna zenélni néha.
Középiskola után egyszer csak elengedik az ember kezét, még inkább ránk van bízva, hogy hogyan osztjuk be az időnket, mi az, amit folytatunk, mi fér bele, mi nem. Megszűnik az addigi kontroll akár szülői, akár pedagógusi részről. Nehezebb beosztani a saját időnket. Ha időm engedi, eljárok koncertekre, és a táncolást is újrakezdtem.
Halász Dóra Vera: A tanulmányaidon kívül önkéntes tevékenységeket is folytatsz.
Kárpáti Lili: Igen, a kortárstánc és egyéb mozgásos óráknak, valamint fiatal alkotóknak próbalehetőséget és támogatást adó Műhely Alapítványnál kezdtem önkénteskedni, ahol fél évet dolgoztam. Elsősorban a kapcsolattartásban, információnyújtásban és a programajánlók kezelésében segítettem, illetve részt vettem a félévenként megrendezett táncmaratonon. Szerencsésnek érzem magam, mert az önkéntesség után adódott a lehetőség, hogy az alapítványnál dolgozzak.
Művészeti fesztiválokon, rendezvényeken továbbra is gyakran önkénteskedem. Jelenleg a Szerpentin Táncfilm Fesztivál szervezésében segítek, de már nézegetem a nyári fesztiválok önkéntes felhívásait!
Halász Dóra Vera: Gondolom, a tanulmányaid alatt a megélhetésedet is biztosítanod kellett valahogy.
Kárpáti Lili: Az egyetem alatt diákmunkákból, ösztöndíjból tartottam fenn magam: dolgoztam a Tolnai Népújságnál asszisztensként, recepción és kertészetben a Római Fürdőn,, illetve egyéb diákmunkákat végeztem, úgy mint borítékolás, szórólapozás, éjszakai tescozás, és call centeres munka. Mindemellett a szüleim jelentősen támogattak, ilyen szempontból szerencsés helyzetben voltam, az albérletet például nem magamnak kellett fizetnem. Sokaknak nem választás kérdése, hogy egyetem mellett dolgoznak-e vagy sem, sőt a munka gyakran előtérbe kerül a tanulmányokkal szemben.
Halász Dóra Vera: Milyen a fővárosi élet így vidékről felkerülve egyedül?
Kárpáti Lili: Nekem könnyebbség volt az, hogy fokozatosan kerültem egyre nagyobb helyekre. Szekszárdon érettségiztem, onnan Pécsre mentem, ami már nagyobb város, és azután jött csak Budapest. Összességében kellett legalább három hónap míg megszoktam itt a nagyvárosi létet, és mostanra már otthon érzem magamat. Persze szeretek hazamenni megpihenni és kikapcsolódni a nyüzsgésből. Ilyenkor gyakran futok a szőlőben a lankákon, és nagyokat sétálok a városban, ahol mindig rám köszön egy-egy ismerős.
Halász Dóra Vera: Itt az egyetemen otthon érezted magad?
Kárpáti Lili: Abszolút. Jó, hogy kisebb az egyetem, és olyanokkal tudok együtt lenni, akiknek hasonló az érdeklődésük. Nagyszerű embereket ismertem meg itt. Sosem szorongtam, hogy hű-ha be kell menni az egyetemre. Ez biztosan a családias hangulatnak is köszönhető.
Halász Dóra Vera: Külföldön is jártál ösztöndíjjal.
Kárpáti Lili: 2016 őszén Varsóban voltam Erasmus ösztöndíjjal szakmai gyakorlaton valamivel több, mint két hónapon keresztül. Egy csoporttársammal önállóan kutattuk fel a fogadó intézményt. Múlt év tavaszán tudtuk meg, hogy lehetőség van Erasmus ösztöndíjra pályázni szakmai gyakorlat keretében is. Választottam országot, várost, intézményeket és rengeteg helyre küldtem önéletrajzot és motivációs levelet, többek között még a Lengyel Nemzeti Táncszínházhoz is. Általában nem kaptam választ, vagy a nyelv miatt túl körülményesnek ítélték meg egy külföldivel való együttműködést. Már közeledett a határidő, amikor rátaláltam a varsói Kortárs Művészeti Központra (Center for Contemporary Art), ahol színházi részleg is működik. Éppen akkor kezdték szervezni a 23 éve megrendezésre kerülő Crossroads Nemzetközi Kortárs Előadóművészeti Fesztivál éves programját. Ezen a fesztiválon mindig két ország mutatkozik be, lengyel művészek valamelyik külföldi ország meghívott művészeivel.
A vezető nyitott volt rá, hogy együtt dolgozzunk. Nagyon jó élmény volt maga a közös munka, és fantasztikus előadásokat láttam. Sok embert ismertem meg, szeretek visszagondolni a kint töltött időre, és örülök, hogy sikerült megszervezni ezt a lehetőséget és helyt álltam külföldi gyakornokként.
Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy el kell indulni, keresni kell a lehetőségeket, és nyitottan, bátran kockáztatni és belevágni. Sosem könnyű, de végül megéri!
Halász Dóra Vera: 2017 elején államvizsgáztál, pályakezdőként már sikerült elhelyezkedned. Hogy látod, mik a lehetőségek Budapesten, Magyarországon, esetleg külföldön... Mit tervezel a jövőre nézve?
Kárpáti Lili: A szakmai gyakorlatok és az önkéntesen vállalt tevékenységek jó alapot és iránymutatást biztosítottak a munkakereséshez. A jövőben mindenképpen színházzal, kultúrával szeretnék foglalkozni a munkámban és továbbtanulni ugyanezen irányban, szeretnék jelentkezni doktori képzésre. Erre Budapesten van lehetőség, vagy méginkább külföldön. Érdekel a kutatás, és úgy érzem, a mesterképzés megteremtette ehhez az alapokat. Emellett folyamatosan figyelem a hazai és nemzetközi kurzusokat, pályázati lehetőségeket. Maradok Magyarországon egyelőre.
Halász Dóra Vera: Pályakezdőként szinte mindenki kicsit elveszettnek érzi magát. Mit gondolsz, hogyan tudná az egyetem még jobban segíteni a pályakezdőket?
Kárpáti Lili: Hasznos lenne egy olyan fórum vagy tanácsadás, ahol személyre szabottan, a munkakeresés során felmerülő problémákra kapnánk válaszokat, tanácsokat. Esetleg a képzés alatt workshopokat, akár végzett hallgatókkal lehetne beszélgetéseket szervezni a pályakezdéssel kapcsolatban.
Halász Dóra Vera: Ahol ülünk, ez éppen a Karrieriroda. Szóval ide kopogtass majd be!
Készült: 2017. február 16-án
