„Ha a lehetőség nem kopogtat, építs neki ajtót!”
Tamás Katalin 2012-ben szerzett BA diplomát a Károli pszichológus szakán. Idén fejezte be MA szakdolgozatát, további tanulmányokat folytat és pszichoterapeutának készül. Karrierje azonban korábbra nyúlik vissza. Dolgozott autóipari marketingesként, saját tanácsadó céget üzemeltetett, foglalkozott pszichedelikus terápiával az Egyesült Államokban, sok országban zenélt, jelenleg kommunikációs tréningeket tart. Katával az útkeresésről, a kitartásról, a küzdelmekről, és a hivatás megtalálásáról beszélgettünk.
Halász Dóra Vera: Jelenleg trénerként dolgozol Budapesten. Hosszú út vezetett idáig. Mik voltak a számodra fontos állomások?
Tamás Kata: A miskolci közgázon tanultam, de a közgazdaságtan már akkor sem nagyon érdekelt. Szerencsére ott volt a marketing szakirány, ami kiutat kínált a számok racionális világából. Pár évvel később a munkahely unalmas racionalitása elől pedig vitorlázórepüléssel, szorgalmas angol- és brácsatanulással próbáltam meglépni. Ezen az első munkahelyemen rájöttem, még szeretnék külföldön tanulni. Egy levelezőlista segítségével rátaláltam egy pennsylvaniai úrra, aki egy néptánccsoportot vezetett. Ő segített, hogy tandíjmentességet kapjak a Bloomsburgi Egyetemen, szállást és ellátást adott, én pedig ennek fejében elintéztem, hogy legyen egy zenekara. Néhány hónap közös munka után vendéglátóm meghívta itthoni hegedűs és bőgős barátomat is. A bőgősünk úgy kapta meg a vízumot, hogy az összes vízumigénylő hallatára kellett énekelnie egy szatmári verbunkost a konzulátuson, hogy elhiggyék neki: valóban zenész.
Közben intéztem a fellépéseket hétvégékre, iskolai szünetekre, és mindenfelé zenéltünk az Államokban. Ez a történet kerekedett ki abból, hogy egy e-mailt írtam egy levelezőlistára. Már akkor is komolyan hittem, hogy amit szeretnék megvalósítani, abba bele kell vágni, tenni kell érte, és akkor jó esély van rá, hogy sikerül.
Halász Dóra Vera: Gyerekként is ennyire merész, vállalkozó szellemű voltál?
Tamás Kata: Alapvetően eléggé befelé forduló ember vagyok. Azt mondják 4 éves koromig egyáltalán nem beszéltem. Később is az állataink voltak a legjobb barátaim, legszívesebben a kutyánknak olvastam mesét a fára épített bunkerünkben. Akkoriban nehezebben kapcsolódtam az emberekhez. A zene, a zenélés kinyitott egy csatornát, segített az érzelmek megélésében, kifejezésében. Tulajdonképpen saját magamnak csináltam zeneterápiát.
Halász Dóra Vera: Aztán mégis más úton haladtál tovább, visszakanyarodtál a közgazdasági ismeretek használatához.
Tamás Kata: Hosszú terápia volt :D Az Amerikában töltött másfél év után, ahol megcsináltam az MBA-t (Master of Business Administration) itthon egy autókereskedő cégcsoportnál kezdtem dolgozni. Ez a munka állandó rendelkezésre állást igényelt, egy idő után azt vettem észre, hogy már a hétvégéimen is a telephelyekre járok. Ezt megelégeltem, és négy év után megint az utazás mellett döntöttem. Bepakoltam a bőröndömet, és Londonba utaztam szilveszterezni… aztán egy kicsit tovább maradtam. Óriási erőfeszítést igényelt, hogy állást találjak: több, mint 300 állásra pályáztam, minden erőmet ebbe fektettem. Nagyjából másfél hónap önéletrajzírás, -küldés, interjúzás eredményeként felvettek a Cargiant nevű óriási használtautó-kereskedéshez. Egy évig dolgoztam itt. Egy idő után azonban túlságosan unalmasnak találtam a munkát. Volt, hogy órákig vagy napokig semmit sem kellett csinálnunk.
A brácsa persze itt is velem volt. Három magyar lánnyal együtt megalapítottuk a Pálinka zenekart, és jártuk az országot, kiállításokon, templomokban, öregek otthonában, lakodalmakban zenéltünk. Nagyon élveztük, még egy videoklipet is csináltunk Kányádi Sanyi bácsi egyik verséből.
Mialatt a Cargiantnél unatkoztam, kigondoltam, hogy az Aston Martinnál jó lenne dolgozni, annál följebb az autóipari marketing ranglistán már nem juthatok. A háromlépcsős kiválasztási folyamat során az utolsó interjúra már egy kölcsönzött veterán Aston Martinnal mentem. Felvettek, és én nagyon boldog voltam. Azt éreztem, hogy jó irányba mennek a dolgok. Akkor kezdődött azonban a gazdasági válság, és az elbocsátások a legnagyobb cégeket sem kerülték el. Mielőtt még munkába állhattam volna, írtak, hogy mégsem lesz szerződés. Ekkor eléggé összetörtem. A Cargiantnél nem volt többé maradásom.
Ebben az állapotban történt, hogy minden különösebb előzmény nélkül fájni kezdett a karom, annyira, hogy hamarosan képtelen voltam számítógéppel dolgozni. Nem tudtam használni a billentyűzetet, aztán egy idő után már alig tudtam mozgatni a kezemet. Ekkor hazajöttem Magyarországra, anyukámhoz. A kezem betegségére koncentráltam, orvosról-orvosra jártam. Eljutottam a sportkórházba egy könyökspecialistához, aki rám nézett, majd annyit mondott, hogy a kezemnek semmi baja, és mindenféle kivizsgálásokra küldött. Miután sehol semmi fizikai probléma nem mutatkozott, felkerestem egy klinikai szakpszichológust. Néhány hónap alatt rendbe jött a kezem. Egyre jobban lenyűgözött, hogy van ez a színtér, a psziché, amivel alig foglalkozunk, pedig milyen óriási hatással van az életünkre. Egyre többet jógáztam is közben. Annyira nagy hatást tett rám az, hogy a saját testemen fedeztem fel, hogy a pszichoterápiának milyen hatása lehet, hogy úgy gondoltam, ebbe az irányba akarok menni, én is ezzel szeretnék foglalkozni.
Megkezdtem a tanulmányaimat először Daubner Bélánál az Integratív Pszichoterápiás Egyesületben. Hamar felismertem azonban, hogy a pszichológusi végzettségre is szükségem lesz ahhoz, amit szeretnék csinálni, úgyhogy 2012-ben beiratkoztam a Károlira pszichológia szakra. Elvégeztem a három évet a Károlin, megszereztem a BA diplomát.
Közben a pszichedelikus terápia iránti érdeklődésem egyre erősebb lett. Elhatároztam, hogy a gyakorlatban is megnézem, hogyan működik ez a fajta terápia. Egyetlen e-mailt írtam a világ vezető szervezetének, a Multidisciplinary Association for Psychedelic Studiesnak, és általuk csatlakozhattam is egy kutatócsoporthoz a dél-karolinai Charlestonban. Krónikus poszttraumás stressz betegségben szenvedő tűzoltókkal, rendőrökkel, iraki és afganisztáni háborúból hazatért veteránokkal folyt pszichoterápia. Azt tapasztaltam, hogy a pszichedelikus terápia rendkívül komoly segítség lehet traumatikus emlékek feldolgozásában, ugyanakkor rájöttem, hogy a magyar körülmények között nem szeretnék ezzel foglalkozni.
HDV Halász Dóra Vera: A tanulmányok gondolom rengeteg költséggel is jártak. Valamiből fenn kellett tartanod magad.
Tamás Kata: Még 2009-ban, amikor Londonból hazatértem, elindítottam egy saját irodát, ahol marketing tanácsadóként dolgoztam. Az innen származó bevételeimből tartottam fenn magam, és fizettem a tanulmányaimat. Alapvetően olyan ügyfeleket választottam, akiknek szívesen támogattam a munkáját. Sokat dolgoztam grafikusokkal, és én is sokat terveztem, így valamennyire a művészetek iránti vonzalmamat is ki tudtam ebben élni. Ezt a vonalat mostanra lezártam, most már a tréningek tartásával foglalkozom nagyon komolyan.
Több évig foglalkoztam metafora terápiával az USA-ban és Angliában, aminek hatására 2013-ban itthon útjára indítottam a Tiszta Kommunikáció tréningeket. Az évek során egyre többen kérdezték, hogy asszertív kommunikációval nem foglalkozom-e. Ekkor kezdtem eziránt is érdeklődni, sokat tanultam, gyakoroltam, és immár egy éve sikeresen tartok asszertív kommunikáció tréningeket is. Alapvetően ha valamit elkezdek tanulni, ha foglalkozni kezdek egy témával, akkor azt annyira kidolgozom, amennyire csak én szerintem lehetséges.
Halász Dóra Vera: Mit gondolsz, van “megfelelő terápiás mód”? Van olyan terápia, amit leginkább érdemes tanulni és művelni?
Tamás Kata: A megfelelő terápiás mód szerintem azt jelenti, hogy akkor és ott, annak a kliens–segítő párosnak megfelelő. Általánosan “megfelelő”, vagy olyan, hogy “leginkább érdemes tanulni”, nem nagyon van. Meg kell tehát találnom a hozzám, majd az adott klienshez legközelebb állót, de ami talán még ennél is fontosabb, a saját személyiségem fejlesztése. Bár közhely, nagyon igaz, hogy a terapeuta elsősorban a személyiségével dolgozik. Így aztán én folyamatosan fejlesztem magam egyéni és csoportos önismeretben, friss szakirodalom tanulmányozásával, külföldi és magyar pszichoterápiás konferenciákon való részvétellel.
Halász Dóra Vera: A BA diploma megszerzése után a Szegedi Tudományegyetemen folytattad tovább a tanulmányaidat, ahol idén diplomázol. Mit fog változtatni az életeden, hogy nemsokára pszichológus diplomával rendelkezel?
Tamás Kata: Hosszútávú célom, hogy pszichoterapeuta legyek. Így ezután a klinikai szakpszichológus képzés kezdődik, mellette klinikai gyakorlatot szerzek, egyéniben foglalkozom kliensekkel és viszem a csoportjaimat.
Halász Dóra Vera: Fontos szerepet játszott az életedben tanulmányaid során és később is az önkéntesség.
TK Tamás Kata: Nekem az egyetemen a SOULító kortárs segítő csoport jelentette a legtöbbet szakmai szempontból. Tulajdonképpen itt ismerkedtem meg a segítő szakma gyakorlati részével. 2013-ban kezdte meg működését a csoport Mailáth Nóra vezetésével, ahova 10-15 többségében pszichológus, valamint mentálhigiénés és teológus hallgató került be először. Egy alapképzés után elkezdtünk dolgozni. Számomra ez adott mélyebb értelmet a károlis pszichológusképzésnek, emberileg és szakmailag is rengeteget kaptam. Nagyon ajánlom bárkinek, aki a Károlira jár, és valamilyen segítő szakmát tanul. Én negyedik éve csinálom, mostanában fogom lezárni ezt a munkát.
Több helyen is dolgoztam még önkéntesként. A Thalassa Házban például két éven keresztül. Itt a terapeuták, a munkatársak egy közösség részei, és ezt nagyon jó volt megtapasztalni. Ezen kívül a SOTE-n dolgoztam evészavaros páciensekkel, illetve oktatóbetegként az orvosi kommunikációs képzésben. Az önkéntesség mind emberileg, mind szakmailag nagyon sokat adott: ajánlanám, mindenkinek aki segítőként akar dolgozni, hogy minél több területen, különböző közegekben próbálja ki magát.
Nagyon fontosnak tartom még a szupervíziót. Minden hosszabb terápiát – legyen az egyéni vagy csoportos – elviszek szupervízióba. Ez emberileg és szakmailag is nagyon fontos. Ha valaki komolyan foglalkozik segítő munkával, feltétlenül szükségesek olyan idők és terek, ahol csak ezekkel foglalkozhatunk.
HDV Halász Dóra Vera: Rengeteg energia-, idő- és pénzbefektetést igényelhetett mindaz, amit az évek során véghez vittél. Honnan merítetted az erőt, a kitartást mindezekhez?
Tamás Kata: Világ életemben sportoltam, a családunkban ez evidencia volt, mindkét szülőm sportot tanít. Édesanyám gyógytestnevelő, édesapám síoktató és kézilabdaedző volt. Futásban én is jó eredményeket értem el országosan. Innen is van talán az a kitartás bennem, hogy ha valamibe belekezdek, akkor azt minden erővel végigviszem, túllépve az időleges erőtlenségen, a mélypontokon is. A küzdést tehát megtanultam gyerekkoromban. Ebből is rengeteg energiát tudtam és tudok szedni. Alapvetően pedig hiszek abban, hogy bele kell vágni abba, amit elhatározunk. Így van rá a legtöbb esély, hogy sikerüljön.
Halász Dóra Vera
Budapest, 2017. 04. 28.
