„A kihívásokkal teli első pár évben lehet nagyon fontos tapasztalatokat szerezni”
Csikós Tamás 2019-ben végzett a Károlin pszichológia mesterképzésen, jelenleg pedig a Corvinus Egyetem Hallgatói Támogatás csapatában dolgozik pszichológusként. Szakdolgozati témájának köszönheti, hogy megismerkedett a felsőoktatási tanácsadás területével. Az egyetemi évek alatt meghatározó önkéntes tapasztalatokat szerzett a Bátor Táborban és a Péterfy Kórház pszichiátriáján. Nemrég fejezte be az autogén tréning képzést, sok további szakmai terve van, de fontosnak látja, hogy ezek megvalósítását az aktuális erőforrásaihoz, lehetőségeihez igazítsa. Szabad idejében gitározik, énekel, fest és szenvedélyesen pihen, ez az egyensúly a hivatás és magánélet között a záloga annak is, hogy a szakmai lelkesedését fenn tudja tartani. Beszélgetésünkben Tamást pályája alakulása mellett kérdeztük arról is, mit tehet egy hallgató az egyetemista évekkel való hatékony megküzdés és saját lelki egészsége érdekében, és hogyan érdemes mesterképzést vagy továbbképzést választani.
Hogy kerültél a Corvinusra, és pontosan mit csinálsz, kikkel foglalkozol?
A pályámat az ELTE Informatikai Karán kezdtem, ahol két évet dolgoztam nemzetközi hallgatókkal. Körülbelül másfél éve, amikor aktuális lett a váltás, jött egy lehetőség, hogy nagyon hasonló feladatokkal, nagyon hasonló fókusszal dolgozhatnék a Corvinuson. A mesterképzésen írt szakdolgozatomnak, amit fiatal felnőttkori identitás témában írtam, köszönhetem, hogy megismerkedtem a felsőoktatási tanácsadás területével. A szakdolgozati kutatás kérdőívét kiposztoltam mindenhova, és látták a mostani corvinusos kollégáim is, és elhívtak egy kerekasztal-beszélgetésre. Nagyon meg voltam szeppenve, hallgatóként nem számítottam rá, hogy ilyen lehetőségek jöhetnek. Elmentem a beszélgetésre, és itt találkoztam először a felsőoktatási tanácsadással, és vált számomra világosabbá, hogy mennyi mindent csinál egy pszichológus ezen a területen. Nagyon szimpatikus szakmai közeg volt, nagyon pezsgőnek, élőnek tűnt. Ekkor döntöttem el, hogy efelé indulok majd diploma után.
Csak külföldi hallgatókkal foglalkozol?
A munkám 80%-a angolul zajlik nemzetközi hallgatókkal, de magyar hallgatókkal is viszek egyéni tanácsadási folyamatokat. Ezen kívül vannak projektek is, csoportok és közösségi kezdeményezések, amelyek nem csak a külföldi hallgatóknak szólnak.
Tőled még nem távoli az az időszak, amikor egyetemista voltál. Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki jó mentális állapotban tudja végigcsinálni az egyetemmel járó, sokszor stresszes időszakokat?
A válaszomat két és fél szempontra fűzném fel. Az egyetemi évek legfontosabb célja a tanulás és diplomaszerzés. Ennek kapcsán pedig nagy a jelentősége annak, hogy mennyire passzol hozzánk, amit tanulunk, és annak is, hogy az egyetemi tanulmányok által támasztott teljesítményalapú kihívásokkal mennyire tudunk eredményesen megküzdeni, hiszen ettől is függ, mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben egyetemistaként. Lényeges, hogy megmaradjon a belső motiváció a tanulmányaink során, hogy amit vállalunk, azt alaposan és lelkesen tudjuk végezni. A tanulmányok azonban az életünknek csak az egyik része, de legalább ilyen fontosak a társas kapcsolatok. Az egyetemnek nagyon fontos funkciója, hogy az egy közösségi színtér, ahol sok lehetőség nyílik arra, hogy velünk hasonló gondolkodásmódú embereket ismerjünk meg, önmagunkat sokféleképpen megtapasztaljuk, kilépjünk a komfortzónánkból. A közösségbe való bátor bekapcsolódás egy fontos pillére annak, hogy jól legyünk. És akkor itt van még a feledik szempont, amit a végére hagytam. Én elsősorban külföldi hallgatókkal dolgozom, akik számára a magyarországi tanulmányok egy átmeneti időszak. Nekik egy idegen országban kell „kibírni” legalább egy fél évet. Ennek során gyakran tapasztalnak kultúrsokkot, mivel egy új kulturális és oktatási közeghez kell alkalmazkodniuk. Ehhez a türelem és öngondoskodás más fajta szintje szükséges, mint a magyar hallgatóknál. Én így látom ezt a kérdéskört, és nagyjából ezekhez a témákhoz kapcsolódóan jelentkeznek be hozzánk a hallgatók, a konzultációk során pedig igyekszünk minél több erőforrást találni.
Milyen egyéb nehézségekkel, elakadásokkal fordulnak még hozzátok? Mik azok a problémák, amikkel gyakran találkoztok?
Talán egy jó ernyőfogalom a leválás, ami nagyon aktuális az egyetemistáknál ebben az életkorban. Sokszor nem is kell más országba, elég csak egy másik városba menni tanulni, távol kerülni a családtól vagy egy megszokott támogató közegtől. Ilyenkor teljesen új helyzetbe kerül az ember: a régi már nincs jelen, és meg kell keresi, hogy mi az az új dolog, amibe be lehet kapcsolódni. Nagyon izgalmas megkeresni a saját identitásomnak megfelelő vagy a rólam szóló, nekem jó utakat. Konfliktus lehet a külső elvárások és a saját célok, belső igények között. Gyakran jönnek hozzánk párkapcsolati nehézségekkel és életvezetési kérdésekkel is. Például, hogy hogyan is szervezzem az életemet, hogyan osszam be az időmet, hogyan menedzseljem a stresszt, és hogyan tudom egy optimális szintre belőni a kihívásokat.
Ebben tudsz kapcsolódni a nemzetközi hallgatókhoz, hiszen az alapképzést Pécsen végezted, és utána jöttél fel Budapestre mesterképzésre. Miért pont a Károlit választottad? Mennyire volt nehéz ez a váltás?
Meglepően nem volt nehéz. Én ezt teljesen magától értetődő változásnak éltem meg. Pécsi születésű vagyok, úgyhogy én az alapképzésem végéig tulajdonképpen a szülővárosom óvó ölében végeztem a tanulmányaimat. Nagyon természetesen született meg az igény, hogy egy kicsit többet tapasztaljak, megnézzem, hogy máshol mi van. Úgyhogy én ezzel a kíváncsisággal, felfedezési vággyal jöttem Budapestre. A Károlit azért választottam, mert én klinikai egészségpszichológia szakirányt választottam, mindig is ez volt a tervem a szakmai utamban. Később éltem csak meg nehézséget, amikor már dolgozni kezdtem. Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy más a ritmus a fővárosban, mint vidéken vagy otthon Pécsen.
Gyakori kérdés a pszichológia szakos hallgatóknál, hogy milyen szempontok szerint válasszanak mesterképzést. Te mit gondolsz erről?
Az alapképzés után mindent eldöntő kérdésnek tűnhet, hogy milyen mesterképzésre menjen az ember, milyen irányban képződjön tovább, pedig szerintem nem az. Ez lényegében egy orientáció a szakmán belül. Egyik specializáció sem több vagy kevesebb a másiknál. Szerintem érdeklődés alapján érdemes választani. Akár olyan igény mentén, hogy mi az, amiből azt érzed, hogy nem tanultál még eleget és többet szeretnél tudni, vagy mi az, ami szívügyed a szakmán belül.
Tapasztalataink szerint hallgatóként még nehéz átlátni a szakirányú és a módszerspecifikus képzéseket. Te elkezdtél már valamit az egyetem mellett? Vagy vannak ilyen terveid?
Ez nagyon sokáig egy labirintus érzetét kelti, még azután is, hogy az ember elkezd dolgozni. Nekem ebben nagy váltást hozott az, hogy feljöttem a Károlira. Itt találkoztam először azzal a jelenséggel, hogy szaktársaim már végeznek valamilyen módszerspecifikus képzést. Addig azt hittem, hogy csak akkor köteleződsz el egy módszer mellett, amikor már kiképződtél klinikusnak, és a pszichoterapeuta képzésedet végzed. Ez akkor számomra felszabadító felismerés volt, és a módszerspecifikus képzésekre mint eszközökre, tudásanyagra kezdtem tekinteni, amit az ember bármikor elsajátíthat. A kérdés az, hogy mire szeretnéd használni. Én mesterképzés alatt nem kezdtem el módszerspecifikus képzést, pontosan azért, mert még nem éreztem saját magam, mint gyakorló szakember annyira, hogy tudjam, milyen módszerben érdemes képződnöm, vagy mit használnék majd a munkámban. Nemrég fejeztem be az autogén tréning képzést, amit egyébként jó szívvel ajánlok. Ez egy alap pszichoterápiás módszer, nem feltétlenül kötött egészségügyi szakképzettséghez az alkalmazása. Szerintem mindenkinek a saját kutatómunkája, hogy utánanézzen, milyen módszerek léteznek. Tájékozódásul érdemes megnézni a különböző egyesületek honlapjain található képzési leírásokat.
A képzési rendszer megismerésén kívül a másik gyakran felmerülő kérdés, hogy friss diplomásként hol lehet elhelyezkedni. Neked hogy sikerült a mesterképzés után olyan munkát találni, ami szakmailag releváns?
Én mentőövet kaptam az élettől. A korábban említett kerekasztal-beszélgetésnek köszönhetően megtaláltam azt, ami elhívott a pályám kezdetén, és elindultam a felsőoktatási tanácsadás felé. Ha pályakezdő pszichológusként kezd el dolgozni az ember, óhatatlanul érik meglepetések, akkor tapasztalja meg egy nagyon új részét saját magának. Addig csak fantáziál róla, hogy ja igen, beülök a székbe, beszélgetünk... És próbálja hozzáilleszteni az elméleti tudást, amit megszerzett az egyetem alatt. De ez élővé csak később válik. Úgyhogy az a tanácsom, hogy el kell indulni. Nem biztos, hogy könnyű, és nem biztos, hogy az első lesz a legjobb meló, de ebben a kihívásokkal teli első pár évben lehet nagyon fontos tapasztalatokat szerezni arról, hogy mi az, ami testhezálló munkakör vagy feladatkör. Ezen tapasztalatokból kiindulva lehet aztán tudatos döntéseket hozni a karriertervezés szempontjából.
Te kerested a lehetőségeket, hogy szakmai tapasztalatot szerezz az egyetemi évek alatt? Önkénteskedtél? Voltak olyan élményeid, amik befolyásolták a pszichológusi pályával kapcsolatos elképzeléseidet?
A Bátor Táborban önkénteskedtem. Sok helyről hallottam, hogy nagyon jó lehetőség. És valóban, az egy nagyon-nagyon feltöltő, jó hely. Ez egy meghatározó tapasztalat a korai szakmai identitásom szempontjából. Aztán a mesterképzés közepén egy bátor tábori önkéntes társam mondta, hogy van lehetőség a Péterfy pszichiátrián önkénteskedni. Ezért is bátorítok mindenkit, hogy menjen közösségekbe, próbálja ki magát, mert ott születnek kapcsolatok, lehetőségek. A pszichiátrián sportterápiás foglalkozásokat tartottunk több hallgatótársammal, és a kórházi közeget is meg tudtam tapasztalni, ami nagyon jó volt. Azt gondolom, hogy sűrűn meg kell fordulni kórházban, pszichiátriai osztályokon, hogy érthetővé váljon az ottani munka. Ez volt a két legmeghatározóbb önkéntesség a mesterképzés alatt.
Vannak terveid a pályád alakításáról pszichológusként, hogy 5-10 év múlva kikkel foglalkoznál szívesen?
Ez nagyon érdekes, mert a Covid óta az ember nagyon ráállt szerintem a rövidtávú tervezésre. Én csak pár évre tervezek előre, ritkán eresztem el most már a fantáziám. De nagyon szeretnék PhD-zni, kutatni. Szerencsére volt lehetőségem kutatói munkát végezni egyetemi tanácsadóként is. Az interkulturális integrációt nagyon szívesen kiterjeszteném az egyetemen kívülre. Szívesen dolgoznék más helyeken is, más korosztállyal is, akár külföldi emberekkel. Hogy milyen nekik itt Magyarországon, hogyan lehet jobb közösségeket teremteni, támogatni egymást, ez a szívügyemmé vált. És később, ha úgy alakul, szeretném elvégezni a klinikai szakképzést, az álom pedig a terapeutaság. De fontos lecke volt nekem, hogy ahhoz, hogy ezeken a képzési lépcsőfokokon végigmenjen az ember, nagyon sok erőforrást meg kell teremteni. Ez egyrészt anyagi, másrészt meg személyes. Tudni kell, hogy mi fér bele, mit tud vállalni valaki, és mi az, amit nem. És aztán ezt hitelesen kell képviselni is. Úgyhogy én most már úgy vagyok ezekkel a karriertervekkel, hogy majd, ha jön, akkor ezekre jó készen állni, de mindig csak annyit tervezek, ami most kivitelezhető az életemben. Mivel ezen a területen dolgozom, nekem most a következő lépcsőfok a tanácsadói képzés.
Egyre gyakoribb és nem csak a segítő szakmákban dolgozóknál, de az egyetemisták körében is a kiégés jelensége. Te mit teszel a megelőzésért, hogyan töltődsz fel, és mi segít a szakmai érdeklődésed fenntartásában?
Érdemes sokféle dolgot csinálni a munkánkon kívül, legalább akkora vagy még nagyobb lelkesedéssel. Én sok mindent teszek a kiégés megelőzése érdekében. Nagyon fontos része az életemnek a zene, gitározok, énekelek; szeretek alkotni, festeni. Szeretek szenvedélyesen pihenni. Ez is nagyon fontos dolog. Merni szabadidőket, puffer időket hagyni. Lényeges a saját határaink megtapasztalása, képviselése és megtartása. Tudni néha nemet mondani. A segítő szakmákban az a trükkös, hogy az ember szeretne minél több helyzetben helytállni, segíteni. De fontos ismerni a határainkat, tudni, hogy mi az, amiben vagy amikor még jól tudok segíteni, és hol van az a pont, amikor már lehet, hogy fontosabb magammal foglalkozni.
Visszatekintve az egyetemi évekre, van-e olyan gondolatod vagy tapasztalatod, amit szívesen megosztanál a jelenlegi hallgatókkal?
Mindenképpen az, hogy ami egy kicsit is felkelti az érdeklődést, annak érdemes utánamenni, kipróbálni. Én nagyon sok mindennel így voltam, hogy hát, nem tudom, hogy ez nekem szól-e, de érdekel, és amint lépéseket tettem felé, kiderült, hogy szuper, és nagyon örültem, hogy a kezdeti ódzkodásomat félre tudtam tenni. Így voltam például gólyatáborban instruktor, így voltam hallgatói konferencia szervező. Úgyhogy mind tudományos és szakmai szinten, mind közösségi szinten érdemes bekapcsolódni és kapcsolódva maradni, amennyire lehet.
Köszönjük szépen a beszélgetést és további jó élményeket és inspiráló szakmai feladatokat kívánunk neked!
Az interjút készítette: Aradi Judit
Budapest, 2023. 01. 31.
