„A kíváncsi, kérdező és elemző bölcsész gondolkodás mindennek az alapja…”
Interjú Mező Borival, aki a londoni Puppet Theatre Barge Bábszínház előadóművésze, volt anglisztika szakos hallgatónk
Mikor és hogyan kerültél annak idején Londonba?
2015-ben az anglisztika-színháztudomány alapszak utolsó szemeszterében felfedeztem, hogy még nem késő Erasmus+ gyakornokságra jelentkezni, és az egyetem elvégzése után is lehet menni! Addigra már többször sikertelenül felvételiztem az egykori Színműre és a Katona József Színház ifjúsági programján keresztül részt vehettem egy gyakornoki programban a Budapest Bábszínháznál. Már tudtam, a bábszínház mindennél jobban érdekel. Mivel a nyelv adott volt, több angol bábszínházhoz, társulathoz is elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs levelemet, reménykedve, hogy ha más munkára nem, jegykezelőnek talán felvesznek valahova... Akkor még fogalmam sem volt, hogy még ebben is mekkora a verseny Londonban! Legnagyobb meglepetésemre a Puppet Theatre Barge-ról visszaírtak és felajánlottak egy interjút. A lehetőség felülmúlta minden elképzelésemet: két különböző előadásban betanulni kisebb, kezdőkre szabott, marionettekkel bábozó szerepeket! Később tudtam meg, hogy az arra az évre kiválasztott gyakornokuk utolsó pillanatban visszakozott; én és egy másik lány majdnem egyszerre, szinte a semmiből írtunk nekik. Végül évek óta először úgy döntöttek, hogy azon a nyáron két jelentkezőt vesznek fel. Szerencsére utolsó pillanatban sikerült megszerezni az ösztöndíjat az egyetemről is, így nem volt kérdés, hogy megyek. Június elején volt az interjú, június végén repültem Londonba. A gyakornokság alatt a hajón éltünk, egy álmom vált valóra. Nagyon különleges volt.
Hogyan segítettek a károlis tanulmányaid a karrieredben? Van olyan elméleti vagy gyakorlati tudás, amit a mai napig fel tudsz használni?
Elméleti és gyakorlati tudás is van ilyen, de inkább átfogóan, mint konkrétan. Az angol színházi szakma máshogy épül fel, mint otthon, például nagyon kevés az állandó társulat és mindenki szabadúszó. Emiatt a munkám elég komplex, egy része produceri (pályázatokra, kiírásokra kell jelentkezni), egy másik része pedig kreatív írás (ha például színházi szövegkönyvről beszélünk). Tehát a nyelvi-irodalmi tudást állandóan kamatoztatom. A kíváncsi, kérdező és elemző bölcsész gondolkodás pedig mindennek az alapja – ezt a Károlin és korábban a Fazekasban (a gimnáziumomban) is átadták a tanáraink.
Mesélj a munkádról! Mivel foglalkozol? Mennyi idő egy új előadást begyakorolni?
Bábművész vagyok, ez sok mindent felölel. Van, amikor bábszínészként szerepelek előadásban, előfordul, hogy bábot, díszletet vagy jelmezt készítek, pályázatot írok vagy kiírásra jelentkezem. Félévente-évente kurzusokra járok, hogy új, számomra feltérképezetlen előadói vagy bábkészítési technikákat tanuljak. Legutóbb színházi bohóc kurzuson voltam, imádtam. Tavasszal egy fizikai színházas gyorstalpalóra megyek Duda Paiva társulatával. Az alapelv, amit a Puppet Barge-on is vallanak: „learning by doing”, vagyis igyekszem beépíteni a futó projektjeimbe mindazt, amit éppen tanulok.
Szabadúszóként sokfelől és elszórtan jön bevételem, úgyhogy az évek során sok más helyen is dolgoztam. Különböző „day job”-okban, ahogy ezt itt hívják. Ha valaki Londonba jön és sétálgat a belvárosban, rengeteg szórólapos, kocsmai/éttermi felszolgálóval találkozhat, aki valójában színész, táncos, cirkuszművész vagy rendező... Ha valamit ez a város megtanít az az, hogy sose ítélkezzünk a külső alapján! Szerencsére az utóbbi három évben már egyre kevesebbet kellett a bábozás mellett mással is foglalkoznom. Persze ez a szakma nem egy lineáris vonal mentén halad, nincs létra, amit meg lehet mászni.
A hajón, a Puppet Barge-on 2015 óta évente kétszer-háromszor dolgozom. Ugyan itt sincs állandó társulat, de olyan bábosokat foglalkoztatnak, akiket ők képeztek. Magyarországon éveken keresztül műsoron lehet egy előadás, míg Angliában (a West Endet leszámítva) 2-3 hónapos rövid futamok vannak. Sikeres előadásokat újra és újra programra tűznek, így egy előadás több szereposztáson is átmegy, mire végleg dobozba kerül. Sokszor anekdotázunk a különböző szerepekben feltűnő régebbi bábosok bravúrjairól!
A próbafolyamatok hossza előadásfüggő. Egy ilyen, már elkészült előadást két hét alatt tanulunk be. A hosszú zsinóros marionett olyan, mint egy hangszer, évekbe telhet mire valaki magabiztosan kézbe tud venni egyet. Mivel a bábosok a színpad fölött, úgynevezett „hidakról” báboznak, az infrastruktúra csak nagyon kevés helyen adott hozzá.
Egy új előadást készíteni a pályázati struktúra miatt hosszabb folyamat. Kisebb előadásoknál, ha bábosként veszek részt rajta, akkor 3-5 hetet próbálunk, néha akár több hónapos szünetekkel megszakítva.
A saját bőröndös mesemondó előadásomat, amit szeptember óta viszek különböző helyekre, körülbelül két év volt megcsinálni. Bár ebben már minden benne van: az összes produceri munka, bábkészítés, szövegkönyv-írás, színpadra állítás, zeneszerzés, próba stb.
Mennyire kreatív ez a munka? Mit élvezel benne a legjobban?
Robert Wilson színház- és operarendező beszélt egy interjújában a limitációkon keresztül feltáruló szabadságról. A marionett is ilyen. Amikor már a báb technikai részét elsajátította az ember és elkezdi „beszélni” a karaktere mozdulatnyelvét, akkor hirtelen kitágul a tér és az idő. Ezek a pillanatok rengeteg kreatív szabadságot hordoznak magukban.
A marionett előadásokon belül kétféle koreográfia megy párhuzamosan: a bábosoké és a báboké. Mivel hosszúak a zsinórok, és a bábosok rejtve vannak a színpad fölött, előre felvett hangra játszunk. Erre a próbafolyamat alatt kifejlesztünk vagy betanulunk egy koreográfiát a bábokkal – melyik bábnak a színpadon mikor és hol kell lennie –, a szereposztást befolyásolja és akár felül is írhatja, hogy épp melyik bábos mikor és hol van. Sokszor bábot cserélünk előadás közben észrevétlenül, akár nyílt színen is. Olyan ez, mint egy két szinten zajló tánc.
Bábosként egyszer-egyszer jön felkérés kézműves, színházi foglalkozások vezetésére gyerekek, fiatalok számára. Szívesen tartok ilyen alkalmakat, mert számomra a bábozás maga is valaminek az elősegítése (“facilitation”).
A bábos nélkülözhetetlen: nélküle a báb nem él, de a háttérben marad. Rene Baker angol bábszínházi rendező elmélete és technikája alapján bábosként az a feladatunk, hogy felfedezzük: mi az, amit a báb „szeret csinálni”. Nagyon élvezek így bábozni, mert ez a gondolkodásmód leveszi az egyénről a hangsúlyt, aktívan hallgató és figyelő közvetítővé tesz.
De a báb egy nagyon szerteágazó és önmagában is rendkívül kreatív szakma. Egyesít kézművességet, képzőművészetet, írást, színjátszást, zenét… Van abban valami mágikus, hogy egy élettelen tárgy életre kel a közönség előtt és személyisége lesz!
Mivel a „mozgató” a bábon – gesztusokon, mozdulatokon keresztül – színészkedik, az ego teljesen felolvad ebben a folyamatban. A szavak, a szöveg is persze jelen lehet és ott is van, de ez elsősorban vizuális műfaj. Mindeközben folyamatos nonverbális kommunikációt és csapatjátékot is igényel a bábosok között, előfordul, hogy egy bábot egyszerre hárman mozgatunk.
Kik járnak a színházatokba? Hogyan zajlanak az előadások? Milyen hajón dolgozni?
Úgy, mint otthon, itt is főként családok járnak bábszínházba. De több híres ember megfordult már a Puppet Barge-on: Michael Palin (Monty Python), a színház védnöke; David Mitchell és családja rendszeres vendég volt egy időben; Brad Pitt és Angelina Jolie kibérelték a színházat a gyerekeiknek; és a legendák szerint Mick Jaggert egyszer el kellett küldeni, mert már nem volt jegy.
Vannak felnőtteknek szánt előadások is a repertoáron, de azokat sokszor abban a tudatban veszik elő, hogy nem hoznak majd nagy bevételt. Minden bábos álma, hogy felnőttek is járjanak bábszínházba! Egy jó bábelőadás nem csak gyerekeknek szól.
A hajó mindössze 55 férőhelyes, és mindent a bábosok csinálnak: mi nyitjuk és zárjuk a színházat, mi ültetünk, lebábozzuk az előadást, és mivel nincs technikus sem, mi irányítjuk a világítást is. Eleinte néha tengeribeteg lettem, de most már hozzászoktam a ringáshoz. Ha kanálison állomásozunk, nyugodtabb a víz. Az év többi részében más társulatokkal is turnézom, hasonló szellemiségben. Közösségi házakban, helyi színházakban, bábszínházakban lépünk fel. Ilyenkor fontos, hogy gyorsan tudjunk alkalmazkodni, és hogy adott esetben kompromisszumra képesek legyünk. Szeretem a közvetlen kapcsolatot a nézőkkel: sokszor előadás után odajönnek beszélgetni, megnézik – akár ki is próbálják – a bábokat és elmondják a véleményüket.
A saját társulatommal, a Hopeful Monsterrel rendszeresen járunk nemzetközi fesztiválokra is, most legutóbb Madridban voltunk. Az egyik előadás után odajött egy 8-9 éves spanyol kislány, nagy koncentrációval rám nézett és azt mondta: „Your show is fantastic”. Majd felnézett anyukájára, hogy jól mondta-e, összenevettünk és elköszöntek. Nagyon szép találkozások születnek ilyenkor.
Neked van kedvenc előadásod?
A Hopeful Monsters, arra vagyok a legbüszkébb! Szerelemprojekt volt, teljesen organikusan, szabadidőnkben hoztuk létre hárman, egy angol és egy skót bábossal. Egy szavak nélküli, szürreális evolúciós mese. Jártunk vele Ausztráliában, Tunéziában és több európai országban is. A filmadaptációja elrepült Izlandra, Romániába, Kínába és Írországba. 2018-ban volt a premier, de még mindig kevesebb, mint negyvenszer adtuk elő, öt év alatt az nem sok. Nemrég kaptuk a hírt, hogy az előadást beválogatták a Festival Mondial Théâtres de Marionnettes-re. Ez a világ legnagyobb presztízsű bábszínházi fesztiválja, kétévente kerül megrendezésre Charleville-Mézières-ben, Franciaországban. Egy barátnőm a bábszínház Cannes-i Filmfesztiváljaként írta le. Hatalmas megtiszteltetés, nagyon várjuk!
Hárman vagyunk a társulatban és Nagy-Britannián belül mindhárman máshol élünk. Nehéz összeegyeztetni, de nagyon szeretünk együtt dolgozni. Több közös projektünk is volt már. Csináltunk egy videóklippet egy jazz zenekarnak és egy másik együttműködésünk tudományos újságírói díjat is nyert. Már egy ideje gondolkozunk a következő előadásunkon és nemrég beadtuk a pályázatot az elkészítésére. Mindhármunkat izgatja, hogyan lehet a tudományt és a művészetet ötvözni, így az új projektünknek is az élővilág lesz a témája, bogarakról fog szólni.
Mit várhatunk tőled a közeljövőben? Milyen projekteken dolgozol? Szoktál-e fellépni Magyarországon?
Márciusban két hétig Madrid környékén turnéztunk a String Theatre A Water Journey című előadásával. Ez is egy szavak nélküli előadás, egy öregemberről és a kutyájáról szól. A tengerparton élnek, amíg a folyamatos áradások miatt végül el kell menekülniük otthonról. Ugyanezt a mesét visszük Taipeibe is májusban.
Nyáron a Puppet Barge egyik új előadásában szerepelek, Oscar Wilde The Selfish Giant (Az önző óriás) című művét adaptálják színpadra, és emellett elvétve a saját bőröndös előadásommal, The Giant Who Slept for Ten Thousand Years-zel is fellépek. Ez utóbbit egy svéd népmeséből adaptáltuk Amy Rose rendezővel, aki a dramaturgiában is segített. Nick Lewis szerezte hozzá a zenét. Én írtam és terveztem. Eredetileg egyedül készítgettem hozzá a bábokat és díszleteket, de egy pályázatnak köszönhetően végül be tudtam vonni a Hopeful Monster másik két bábosát is (máskülönben még most se lennék készen). Ez a mese egy óriásról, Björnáról szól, aki a tengerparton játszik, mikor egy hatalmas hullám betemeti és a föld alá süllyedve tízezer évre álomba merül. Ezidő alatt emberek népesítik be a fjordot, kivágják a fákat és kincsek után kutatva elkezdenek fúrni a hegyekben... Egyszer lefordítom magyarra is!
Egy bábos barátnőmmel közös projekt a The Doorstepper’s Map, egy online interaktív térkép, a „küszöbön előadható” darabok adatbázisa. Londonban sokan hívnak meg előadásokat születésnapi zsúrokra vagy nagyobb családi, közösségi eseményekre. Ha elfér az előadás egy nappaliban, elő- vagy hátsó kertben, akkor regisztrálhat! A honlap egy platform, ahol családok, közösségi házak könnyen megtalálhatnak helyi művészeket, és ahol művészek hiperlokális, Londonon belüli fellépéseket tudnak maguknak szervezni. Nem úgy működik, mint egy ügynökség, de remélhetőleg minket is segíteni fog a saját előadásaink terjesztésében. Móring Andrea szerkeszti a honlapot és egy angol művész, Grace McLoughlin kézzel festette az illusztrációit, szerintem gyönyörű. Amint kész lesz, elkezdjük szélesebb körben is terjeszteni a hírét.
Magyarországon egyelőre nem adódott lehetőségem fellépni. A pandémia előtti télen úgy nézett ki, hogy jövünk haza a Hopeful Monsters darabbal, de sajnos végül több okból az nem tudott megvalósulni. Nagyon remélem, hogy egyszer sikerül!
Mit üzensz a Károlis hallgatónak?
Ha léteznek az életben szupererők, akkor az egyik biztosan az, ha szereted a munkádat. Persze olyan munka nincs, aminek minden eleme élvezetes… de ha az egyetemi éveket arra használod, hogy megtaláld, mit szeretsz a legjobban csinálni, az már félsiker. Kitartás!
Az interjút Péti Miklós, az Anglisztika Intézet intézetvezető egyetemi docense készítette, mely eredetileg a Károli Magazin 2023 tavaszi számában jelent meg.
