EGYETEMI HÍREK
Felhívás – Legyél KRE BTK Alumni Mentor!
A KRE BTK Alumni Mentor Program keretében szeretnénk összekötni az egykori hallgatóinkat a jelenlegi hallgatóinkkal, ahogy ez már a Covid-járvány óta hagyomány lett karunkon. Hogy pontosan hogyan is tudnál ebben segíteni? Örömmel vennénk, ha néhány hallgatónak megmutatnád a munkahelyedet, mesélnél a munkádat érintő kérdésekről: a munkakörödről, a napi feladataidról, kikkel dolgozol együtt, melyek azok a készségek, képességek, amelyek a munkakörödben elengedhetetlenek, milyen előrelépési lehetőségek és milyen hasonló munkakörök vannak még a cégednél/szervezetednél, milyen kihívásokkal találkozol, hogyan telik egy munkanapod.
Amennyiben lehetőséged van rá, interaktívvá is teheted ezt az alkalmat: a résztvevőknek adhatsz egy rövid feladatot, beviheted őket egy meetingre, egy tanórára stb. Amennyiben van a munkahelyeden gyakornoki program vagy nyitott pozíció, mesélj róla a hallgatóknak. Reméljük, a program által a munkahelyed is nyer a későbbiekben: egy károlis önkéntest, gyakornokot vagy munkavállalót.
A program koordinációját mi vállaljuk az előre egyeztetett kereteknek megfelelően. Az őszi és tavaszi Károli Közösségi Napok (Tréninghét) idején látogathatnának el hozzád a hallgatóink 1,5-3 órás időkeretben, vagy Te is eljöhetsz az egyetemre egy beszélgetésre, előadásra legközelebb ősszel (2025. október közepe és november eleje között időszakban.) A programot a hallgatóink számára kurzusként hirdetjük meg a Neptun tanulmányi rendszerben.
Amennyiben a KRE BTK-n végeztél, és szeretnél alumni mentorként csatlakozni a programhoz, kérjük, töltsd ki a rövid regisztrációs űrlapunkat (kitöltési idő kb. 3 perc).
Bármilyen kérdésed van a programmal kapcsolatban, fordulj hozzánk: .
Új kedvezmény alumni tagjainknak
Új partnerünk, a Magyar Színház állandó 10%-os kedvezményt biztosít előadásaira alumni tagjaink számára is. A kedvezmény érvényesíthető a színház repertoárjában található valamennyi darabra, úgy mint például a Valahol Európában, a Rómeó és Júlia, a Hamlet, a Tüskevár, az Ezeregy éjszaka, vagy akár a Madagaszkár előadására.
Jegyvásárlás online, a https://magyarszinhaz.jegy.hu/ oldalon lehetséges a KRE10 kuponkód megadásával, melyet a jegyek kosárba helyezése után a Kuponkód mezőbe kell beírni, majd az Érvényesít gomb megnyomásával a rendszer megadja a kedvezményt.
Karriertörténetek – beszélgetések a Károli öregdiákjaival
„A műfordítás tulajdonképpen alkotóművészet. Igaz, hogy egy már meglévő műből dolgozunk, mégis egy teljesen új alkotást hozunk létre úgy, hogy miközben megtartjuk a szerző stílusát, a célnyelvi olvasó öröme, elégedettsége lebeg a szemünk előtt.” – vallja Ikematsu-Papp Gabriella műfordító, egykori japán szakos hallgató, aki immár tizennégy éve él a szigetországban. Életének izgalmas alakulása mellett a kinti életéről, a japán kultúráról is mesélt.
Az interjút itt tudod elolvasni.
Károli Podcast
A Károli Podcast sorozatban tavasz óta három új epizód jelent meg:
Károli Podcast #27 | True crime – Történetek valódi esetekről, valódi személyekről – Dr. Rátkai Tímea
Károli Podcast #28 | A pletyka nem jó vagy rossz, hanem egy értékváltó jelenség - Dr. Szvetelszky Zsuzsanna
Károli Podcast #29 | A marketing jóval több, mint csak maga a reklám – Dr. Simay Attila
A sorozat korábbi epizódjait itt találod.
Együttműködési megállapodás a bölcsészképzések fenntartásáért
Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem elkötelezetten vallja és elsődleges célként kezeli, hogy az alacsony jelentkezői létszámok ellenére is meg kell őrizni a hagyományos bölcsész szakok egyházi felsőoktatási intézményben történő hallgatásának lehetőségét. Ugyanakkor a kor kihívásai ezen területet súlyos helyzetbe hozták, így a felelős gazdálkodásnak, valamint a minőségi oktatási követelményeknek egyaránt ellentmond, hogy egymástól néhány utcára működjenek a pár fős képzések.
A 2025. április 28. napján aláírt együttműködési megállapodás keretében a két intézmény a művészettörténet mesterképzés, valamint a dráma- és színházismeret, illetve mozgóképkultúra és médiaismeret tanárképzések vonatkozásában fejezték ki azon elhatározásukat, hogy ezek a jövőben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kerüljenek meghirdetésre.
Felsőoktatásfejlesztők Fóruma
Május 30-án a Budapesti Corvinus Egyetem a BGE és az IKT Kutatóközpont társszervezésében rendezte meg a Felsőoktatásfejlesztők Fórumát. A Fórumról konkrét jógyakorlatokkal, fejlesztési ötletekkel és olyan tippekkel távoztak egyetemünk munkatársai, melyek a szakmabeli jól-létüket is elősegítik. Az IKT Kutatóközpont a rendszeres együttműködések és tapasztalatcserék alkalmával folyamatosan naprakész és hatékony tud maradni az oktatásfejlesztés terén.
Karitatív tevékenységeiért kapott jelölést egyetemünk
Május 29-én az Év Egyeteme 2025 gálaest keretében nyolc kategóriában díjazták a magyar felsőoktatási intézményeket. Egyetemünk a karitatív tevékenységek kategóriában kapott jelölést, melyről az est folyamán elismerő diplomát vehetett át.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium által alapított díjat idén először adták át azzal a céllal, hogy elismerésben részesítsék az egyetemeket mindazon kiemelkedő munkáért, melyet a felsőoktatás különböző területein végeznek.
Egyetemünk vallja, hogy feladata túlmutat az intézmény falain, ezért mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalás kérdését.
Az eseményről bővebben itt olvashatsz.
Mentálhigiénés segítő képzés - beszámoló Brüsszelből
A Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakember képzésének keretein belül valósult meg az Árnyék létben – legyen erőd a gyengeséged elnevezésű projekt, aminek a női reziliencia erősítése a célja. A konferencia központi témája a nők mentális egészsége az orosz–ukrán háború hatásainak tükrében.
A konferenciáról bővebben itt olvashatsz.
Jakab Edit forgatókönyvét is beválogatták a nemzetközi filmfesztivál programjába
Jakab Edit, egyetemünk Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének egyetemi docense által írt Rootless (Gyökértelenül) című nagyjátékfilm forgatókönyvét beválogatták a Bratislava International Film Awards fesztivál versenyprogramjába.
PROGRAM- ÉS KONFERENCIAAJÁNLÓ
Csillagpont Fesztivál

Július 14–19. között ismét megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb református ifjúsági találkozója, a Csillagpont Fesztivál. A 12. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény 6 napján, 15 helyszínen több mint 100 programon vehetnek részt az érdeklődők.
Az idei évben a fesztivál központi témája: Lélegezz fel. A szorongásból való felszabadulás útját számos program segítségével térképezik fel, például műhelyfoglalkozások, önismereti tréningek és előadások formájában.
A lelki programok mellett koncertekkel és további izgalmas programlehetőséggel várják a fiatalokat, íme néhány eseményajánló a kínálatból:
Bagossy Brothers Company ⋅ Halott Pénz ⋅ Pál Feri atya előadása ⋅ E-sport ⋅ QJÚB ⋅ táncház ⋅ színház ⋅ színtanácsadás ⋅ társasjáték ⋅ stand up
Egyetemünk az idei évben külön sátorral települ ki a fesztiválra, ahol különböző izgalmas workshopokkal, előadásokkal, sportfoglalkozásokkal, kincskereső játékokkal és beszélgetésekkel várjuk az érdeklődőket.
A fesztivál részletes programja itt található (a Napi programokra kattintva).
Reformátusok konferenciája Balatonszárszón
Idén is megrendezésre kerül a Reformátusok Szárszói Konferenciája. A találkozó fókuszában ezúttal korunk kulcskérdése, a generációk együttélése és együttműködése áll. A konferencia során arra keresik közösen a választ, hogyan kapcsolódnak és mi választhatja el a különböző nemzedékeket az egyházban.
Az Ifjúság szolgálatának évében rendkívül fontos arról is beszélni, hogy miként lehet bekapcsolni a fiatalokat közösségeinkbe, és melyek a jó gyakorlatok a felelősség átvállalásának és átadásának útjain. A konferenciára július 31-ig lehet jelentkezni.
Helyszín: Balatonszárszói Soli Deo Gloria Családi Hotel és Konferencia-központ
Időpont: 2025. augusztus 14–17.
A konferenciáról bővebb információ itt olvasható.
KÖNYVMŰHELY
A Károli Könyvműhely gondozásában legutóbbi hírlevelünk óta többek között az alábbi kötetek jelentek meg:
Tanulmánykötet sorozat
Sepsi Enikő – Szabó Attila (szerk.): Mit lát a néző? – Bevezetés a színházszociológiai kutatások módszertanába
Frazer-Imregh Monika: Itáliai humanisták – Marsilio Ficino, Giovanni Pico della Mirandola, Angelo Poliziano és barátaik
Lázár Imre (szerk.): Sorsunk hálóiban – Szocioszomatikus hálózatok nyomában
Collection Károli sorozat
Tanulmánykötet: Anita Szentpétery-Czeglédy, Géza Horváth (red.): Inspirationen VI – Dinge
Műfordítás, forrás: Dezső Kosztolányi: Inebriate of Dawn – Seleced poems (translated by Peter V. Czipott, John Ridland)
Monográfia sorozat
Borsi Attila: Keresztyén lét ma – A keresztyén kegyesség teológiai értelmezésének lehetősége Karl Barth gondolkodásának tükrében
Csízy Katalin: Iulianus Apostata válogatott írásai – Levelek, Császárok
Csoma Mózes: A phenjani legenda
Földi Rita: Az ADHD és a család – Protektív faktorok és jelentőségük
Laczkó Tibor: Lexikalista magyar mondattan
Rezonőr sorozat
Gottfried Leibniz: Teodícea – Tanulmányok Isten jóságáról, az ember szabadságáról és a rossz eredetéről (fordította: Kaposi Dorottya, Schmal Dániel)
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi – Egy fenomenológiai ontológia vázlata (átdolgozott fordítás, fordította: Seregi Tamás)
Műfordítás forrás sorozat
Daróczi Anikó (szerk.): Reményvesztés és feloldozás – Középkori legendák, példázatok és haláltraktátusok Németalföldön
További újdonságokról az alábbi linkeken tájékozódhatsz:
Monográfia
Tanulmánykötet
Műfordítás, forrás
Jegyzet
Collection Károli
A megjelent kötetekkel kapcsolatos könyvigényléseket a e-mail-címen fogadjuk.
A Károli Könyvek sorozat kötetei megvásárolhatók a Károli Református Könyv- és Ajándékboltban (1092 Budapest, Ráday u 3.) és a L’Harmattan Kiadó mintaboltjában (1053 Budapest, Kossuth utca 14–16., belső udvar). Az alumni kedvezmény mértékéről a boltokban lehet tájékozódni.
Egyes Károli Könyvek EduID-val digitálisan is elérhetők a L’Harmattan Kiadó weboldalán.
A Károli Könyvműhely aktuális eseményeiről a Könyvműhely Facebook oldalán olvashatnak.



