KRE ÁJK Jogász Alumni találkozó 2026

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2026. október 21-én első ízben tartotta Jogász Alumni találkozóját. Az esemény résztvevőit Prof. Dr. Tóth J. Zoltán dékán, Dr. Dobrocsi Szilvia tehetséggondozási dékánhelyettes és Dr. habil. Móré Sándor, a Továbbképzési Központ vezetője köszöntötte.

A köszöntő mondatok között a Kar ez évi diplomaátadó ünnepségéről készített, valamint a Kar által szervezett 2025. évi OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának versenyéről összeállított kisfilmek levetítésére is sor került. Az elmúlt 25 évben a Kar mind a hallgatói létszám, mind a szakmai eredményesség terén nagyot fejlődött, amit büszkén tártunk volt hallgatóink elé.

A képen a KRE ÁJK Dékánja látható Prof. Dr. Tóth J. Zoltán a 2026-os alumni találkozón. A képen a KRE ÁJK Dékánhelyettese látható Dr. Dobrócsi Szilvia a 2026-os alumni találkozón. A képen a KRE ÁJK Továbbképzési Központjának a vezetője látható a Dr. Móré Sándor a 2026-os alumni találkozón.

Karunk négy intézetét kollégáink mutatták be az Alumni tagjainak. A Bűnügyi Tudományok Intézetéről dr. Dorang Zsanett egyetemi tanársegéd, a Jogtörténeti és Jogelméleti Intézetről Dr. Nagy Péter tanszékvezető egyetemi docens, a Közjogi Intézetről Prof. Dr. Rixer Ádám tanszékvezető egyetemi tanár, a Magánjogi Tudományok Intézetéről pedig Prof. Dr. Szabó Imre egyetemi tanár, professzor emeritus beszélt, kitérve az oktató kollégákra, az intézetek profiljára és eredményeire.

A képen a KRE ÁJK 2026-os alumni találkozóján láthatóak az előadók.

A „Múlt-jelen-jövő” programrész kötetlen hangulatú beszámolókkal folytatódott, amelyek visszarepítettek bennünket az időben. Az Alumni tagjai hol szórakoztató, hol megható, hol tanulságos visszaemlékezéseket osztottak meg egymással és oktatóikkal. Élmény és nagy büszkeség volt hallgatni régi hallgatóink személyes hangvételű beszámolóit. Alumni életutakat ismerhettünk meg, amelyek inspirációként szolgálhatnak a jövő generációi számára. 
A folyosókon elhelyezett vitrinek és üzenőfalak segítésével is a múltat kapcsoltuk össze a jelennel. Az első emeleti vitrinekben kis kiállításokat rendeztünk be, amelyekben az elmúlt több, mint 25 év jelentős szakmai fejlődését két szempontból közelítettük meg: büszkeséginkből adtunk ízelítőt és meglepő tényeket, információkat osztottunk meg a Karról.

A képen a 2026-os alumni találkozóra készített alumni vitrin látható. A képen a 2026-os alumni találkozóra készített alumni vitrin látható.

Ezek az ÁJK honlapján, híreink és beszámolóink között részleteikben is elérhetők.
Még mindig a múltat a jelennel összekötve az első emeleti faliújságokon egy új kezdeményezést indítottuk el, ahová a HÖK segítségével összegyűjtött hallgatói kérdéseket helyeztük ki, amelyekre a Találkozó résztvevői írásban válaszolhattak. Üzenhettek továbbá volt oktatóiknak, illetve a legkedvesebb Károlis élményeiket is feljegyezhették egy-egy faliújságra. Bízunk benne, hogy ezekből jelenlegi hallgatóink nap, mint nap inspirációt meríthetnek.

A képen a KRE ÁJK 2026-os alumni találkozójának résztvevői láthatóak a Dr. Lőrincz Lajos emléktáblánál. A képen a 2026-os alumni találkozóra készített „Mit üzensz a jelenlegi hallgatóknak” emlékfal látható

Az ÁJK Szilassy Aladár Könyvárának köszönhetően a Találkozó résztvevői a kihelyezett szakkönyvek közül válogathattak. Budapest Főváros Kormányhivatalának Foglalkoztatási Főosztálya személyes kitelepüléssel tette lehetővé szerteágazó kínálatuk megismerését az arra érdeklődők számára. Erről részletesen a honlapon tájékozódhatnak.

Ezúton is köszönjük jogász szakon végzett volt hallgatóink megtisztelő, aktív jelenlétét a KRE ÁJK 2026. évi Jogász Alumni Találkozóján. Visszavárjuk Önöket a jövőben szerveződő hasonló eseményekre is, azonban ahhoz, hogy mindenkit elérjünk az ezzel kapcsolatos információkkal, kérjük, hogy regisztráljanak az Alumni programunkba!
A regisztráció az alábbi linken érhető el.

Üdvözlettel:
Karrier Iroda

Képgaléria